Kiengedték Tanyiékat a dutyiból, dől a leszámolásos gyanú?
Komoly bajba került az NNI és a leszámolásos ügyek elitalakulata, úgy tűnik, legalábbis. Kiengedték ugyanis az előzetes letartóztatásból az éjszakai élet rettegett testvéreit, a Tanyi fivéreket, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy ők lőttek rá többször is a neves és közismert sportemberre, Lakatos Csaba hajtóra. A merénylet tizenkilenc évvel ezelőtt történt ,és ezzel indult el a nagy vérengzések, robbantások és maffia jellegű gyilkosságok sora Magyarországon.

A végzést a bíróság a hét közepén hozta meg, alapos elemzés után, így Tanyiék elhagyhatták a börtönt és házi őrizetbe kerültek az NNI speciális nyomozóinak a nagy meglepetésére. A bíróság annak ellenére hozta meg döntését, hogy végzésében – a gyanúsítottak tagadásával szemben – a bíróság is elismerte, hogy a megalapozott gyanú nem gyengült, ráadásul mindhárom gyanúsított vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el – legalábbis a Pestisrácok szerint.
Úgy véljük, egy bíróság jobban belelát egy-egy ügybe, és valószínű, nem jókedvében döntöttek úgy az ítészek, hogy az enyhébb kényszerintézkedés is elegendő Tanyiék esetében. Ráadásul azt ne felejtsük el, az egyik gyanúsított, az Esti Újság úgy tudja, súlyos beteg, éppen ezért kellett egy korábbi ügyben jóval kevesebb évre elítélni.
A végzés egyelőre nem jogerős, ugyanis az ügyészség fellebbezést nyújtott be, ettől függetlenül a Tanyi fivéreket ma kiengedték a börtönből.
Nos, ez sok mindennek lehet az előjele. Lehet egy nyomozástaktikai eszköz, hogy most jól megfigyelik és rögzítik, kivel és mit beszélnek a gyanúsítottak, hátha megdönthetetlen bizonyíték fog így előkerülni a Lakatos-féle gyilkossági kísérlet ügyében. Bár ez a legvalószínűtlenebb forgatókönyv.
A másik, ami biztosabb, hogy van némi gond az ügy állásával.
A Nemzeti Nyomozó Iroda, mint ismeretes, Tanyiékat azzal gyanúsítja, hogy 1996. november 13-án, a budapesti, Kerepesi úti ügetőn, két további társukkal, B. Lászlóval és V. Györggyel együtt többször meglőtték Lakatos Csaba hajtót. A gyanú szerint Tanyi György húzta meg a ravaszt, a többiek a menekülést, valamint a cselekményt biztosították. A fogathajtót három lövedék terítette le, amely közül az egyik olyan életveszélyes sebet ejtett rajta, hogy ha nem érkezik időben a mentő, Lakatos akár meg is halhatott volna. Az életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Az elkövető akkoriban nem lett meg, de elfogták Tanyi két testvérét, a helyszín közelében várakozó Tanyi Józsefet és Jánost. Kocsijukban találtak olyan lőszereket, amilyennel Lakatost meglőtték, de egyéb bizonyíték nem állt a rendőrség rendelkezésére, Tanyiékat be is vitték a rendőrségre, de ki is engedték őket, ezért a nyomozást nyolc hónap múltán, 1997 júliusában megszüntették.
A Nemzeti Nyomozó Irodán belül megalakult Portik-nyomozócsoport így most vakarhatja a fejét Tanyiék kiengedése miatt. Valami porszem kerülhetett a gépezetükbe, úgy tűnik. Pedig tökös, okos fiúk vannak ott, de minden nekik sem sikerülhet. Így hiába sikerült B. Lászlót és V. Györgyöt beismerő és terhelő vallomásra bírni. Tény, hogy a bíróság a végzésében leírja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda alapos nyomozást végzett az ügyben. A megalapozott gyanút a rendőri jelentések, helyszíni szemle, jegyzőkönyv, vallomások, híváslistaadatok, orvosi dokumentáció, szakvélemény támasztják alá a gyanúsítottak tagadásával szemben. A gyanúsítottak 9 hónapja állnak a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt. Ezen idő alatt a bizonyítékok befolyásolástól mentes beszerzése megtörténhetett.
2015.10.29 18:07:01