Már 189 áldozata van a koronavírusnak Magyarországon
Már 189 áldozatot követelt a koronavírus Magyarországon. A fertőzöttek száma, akikről tudnak pedig meghaladja az 1900 főt picit. Azaz a hivatalos statisztikák alapján a betegek majd 10%-a meghal. A vírus a szakemberek szerint még felszálló ágban van. Müller Cecília ismét arra kérte az embereket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el az otthonukat.
Magyarország még a koronavírus-járvány felszálló ágában van - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília azt mondta: nincs oka kétségbe esni annak, akit megfertőz a vírus, mivel változatlanul igaz, hogy az érintettek 80 százaléka nagyon enyhe tünetekkel esik át a betegségen. Csak ne abba a kritikus 20%-ba essünk, mert a túlélési esélyünk nem sok.- a szerkesztő. Müller azt is közölte, hogy nem változott azok köre, akik magas kockázatnak vannak kitéve: továbbra is elsősorban az idős, krónikus betegségben szenvedő emberekre jelenti a legnagyobb veszélyt a vírus. Az idősotthonok folyamatosan készülnek a járvány elleni védekezésre - mondta. Hozzátette: azokra az egészségügyi intézményekre is kiemelt figyelmet kell fordítani, amelyekben koronavírusos betegeket ápolnak. Az országos tisztifőorvos ismét arra kérte az embereket, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el az otthonukat. A fiataloknak egyéni sporttevékenységet javasolt, olyan helyen, ahová kevesen járnak.
2020.04.19 14:16:26
További hírek Belföld témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!