Zebrán kerékpározott halálra gázolták
A biciklis áttekert a zebrán, az arra közlekedő két buszból az egyik még meg tudott állni, egy másik azonban már nem, és elütötte a kerékpárost.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján szeptember 16-án 15 óra 15 perckor Hajdúböszörményben a 35-ös számú főút átvezető szakaszán az Újvárosi utca kereszteződésénél található kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy 46 éves férfi – szabálytalanul, kerékpárján ülve – át akart kelni a főúton, amelyen éppen két autóbusz közlekedett.   A kanyarodó sávban haladó jármű vezetője még időben észlelte a kerékpárost, a mellette, egyenesen haladó másik autóbusz vezetője azonban nem állt meg összeütközött a biciklissel, aki ennek következtében az úttestre esett és súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. Hajdú-Bihar megyében az elmúlt időszakban több súlyos, illetve halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt kerékpárosokkal kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. Ismételten felhívjuk a kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a zebrán csak a kerékpárról leszállva, azt áttolva szabályos az átkelés.
2017.09.17 11:23:00
További hírek Autó-motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!