Skócia is kitiltja a benzines és dízel verdákat
Felpörgött a skót döntéshozás, nyolc évvel a hamarabb állhatnak le a belső égésű motorral szerelt új autók árusításáról, mint amit korábban Nagy-Britannia tervezett.
Egyre több ország hoz olyan döntést, amellyel száműznék az utakról a belső égésű motorral szerelt autókat. Norvégia elsőként vállalta, hogy 2025-től betiltja a benzire tűzte ki ezt a célt, az egyesült Királyságban pedig a tervek szerint 2040-től állnak le a dízeles  és benzines autók eladásával.  Az utóbbi döntéshozói ugyanakkor azt is kijelentették, igyekeznek ennél jóval hamarabb átállni. Skóciában pedig mindezt komolyan vették. Az Independent beszámolója szerint a skót parlament tagjai arról döntöttek, hogy a tervezett dátumnál nyolc évvel korábban, már 2032-től betiltják a benzin- és dízelüzemű új autók árusítását. A döntés nemcsak a személyautókat, de a kisteherautókat is érinti. A tervek szerint a következő években jelentősen bővítenék az ország töltőhálózatát, valamint az A9-es autópályát teljes hosszában elektromosautó-baráttá építenék át. Mindez azt is jelenti, hogy használtan minden bizonnyal lehet majd még vásárolni belőlük, a gyártóknak azonban megfelelő alternatívát kell kínálniuk a jelenlegi modellek helyett.
2017.09.05 17:45:28
További hírek Autó-motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!