Budapest-rali törőlve
Eldőlt. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a szervezőbizottság közös döntésének értelmében elmarad az idei Budapest-rali, amelyet hétvégén rendeztek volna meg.
Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezik a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel, s a kialakult helyzetben nem biztos, hogy a rajtig megkapják ezeket a dokumentumokat. A futam pótlásáról a közlemény szerint az MNASZ és a rendező várhatóan november 10. és 12. között gondoskodik. Oláh Gyárfás MNASZ-elnök és Adamovits Márk, a szervezőbizottság elnöke kiemelte, hogy a verseny előkészítése augusztus 23-ig az előzetes ütemterv szerint zajlott, a szükséges megállapodásokat időben megkötötték, a terület- és úthasználati díjakat megfizették, a jogszabályokban előírt engedélyeket megkérték. Több sajtóorgánumban jelentek meg hamis és félinformációk a múlt héten, amelyek megállíthatatlan lakossági felháborodást okoztak a Budapest Rallye szervezésével kapcsolatban - áll az MNASZ közleményében. A médiában megjelent hírek következményeként a végleges hatósági engedélyek kiadása elakadt, ezért döntöttek a verseny törlése mellett. Az ob következő futama így az október 13-15. között Pécsen és környékén sorra kerülő Mecsek-rali lesz.
2017.08.30 14:20:44
További hírek Autó-motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!