Több mint egymilliárd autó van
Tovább tart a népesedési bumm és egyre több a gépkocsi is a világ útjain, meg a roncstemetőkben.
Szaporodunk, és nem csak lélekszámban, hanem járműállományban is, nem véletlenül, hiszen csak tavaly 95 millió gépkocsi készült, miközben az újonnan forgalomba helyezettek fele sem kerül selejtezésre. Így már óceánná duzzadt az autótenger: az OICA adati szerint 2016-ban 1,2 milliárd darabos lett a globális gépkocsiállomány, miközben az ENSZ népességi nyilvántartása szerint 7,1 milliárd ember él a földön. Az ENSZ tanulmányában az is szerepel, hogy egy embernek a kulturált életvitelhez 800 négyzetméternyi tér lenne az ideális, ám ez több mint az álom kategória, különösen annak tükrében, hogy évente 75 millió ember születik és az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re a föld lakóinak száma várhatóan megközelíti a tízmilliárdot. Továbbra is a nagyvárosok népessége nő rohamosan, pedig már jelenleg is a világ 230 városában kétmilliónál többen laknak. Ám amíg ezzel a számmal Budapest még élhető, addig a megapoliszokban már szinte elviselhetetlen az embertömeg, az autóáradat és a környezeti terhelés. A legnépesebb városban, Tokióban közel 38 millióan, Hongkongban és Sanghajban több mint 25-25 millióan élnek, a húszmillió lakosú városok listáján Peking csak a 14-ik.  
2017.08.06 12:10:22
További hírek Autó-motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!