Rosberg semmit nem bánt meg
A Forma–1-es világbajnok Nico Rosberg egy hónappal visszavonulásának bejelentse után is helyesnek érzi a döntését. Már tervei is vannak a jövőre nézve.
A 2016-os Forma–1-es szezonzárón pályafutása első világbajnoki címét megszerző Nico Rosberg óriási megdöbbenést keltve öt nappal sikere után bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból, visszavonul. A 31 volt Mercedes-pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak egy hónappal a bajnoki győzelem után adott interjút, amelyben elismerte, hogy bár valóban nehéz helyzetbe hozta csapatát, továbbra is helyesnek érzi a döntését, nincsenek kétségei. – Teljesítettem a küldetésemet. Csúcsformában szálltam ki, és mostantól más projektekkel foglalkozom majd – szögezte le, de azt nem árulta el, pontosan mihez is fog. –Talán az üzleti életben bukkanok fel. Vannak már ötleteim. Rosberg autóversenyzői pályafutásának fontos szereplője volt Lewis Hamilton, akivel még tiniként gokartoztak együtt, majd az elmúlt négy évben csapattársként váltak egymás fő riválisává, ami persze a korábban baráti viszonyukra is rányomta a bélyegét. –Talán újra közelebb kerülünk majd egymáshoz, én nem bánnám, ha így alakulna – mondta Hamiltonról, hozzátéve, hogy már beszélgetett négyszemközt az angollal a visszavonulásáról, ami „nagyon frankó volt”. Rosberg 2006-ban mutatkozott be az F1-ben a Williamsnél, majd 2010-re igazolt az újonnan alapított Mercedeshez, ahol előbb Michael Schumacher, majd Hamilton csapattársa volt. Pályafutása során 23 futamot nyert, 30 pole-t, 20 leggyorsabb kört ért el, összesen 57-szer állhatott a dobogóra. Feleségével, Viviannal és kislányukkal Monacóban élnek.
2016.12.28 15:29:28
További hírek Autó-motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!