Szerethette a huzatot a szélvédő nélkül száguldó autós
Igen hamar lebukott az a hajdúböszörményi fiatal autós, aki gondolt egy merészet és a szélvédő nélküli verdájával belátogatott a Civis fővárosba Debrecenbe. Az útja nemcsak huzatos és hideg is lehetett a 24 éves sofőrnek de veszélyes is volt. Mindenesetre az autó forgalmiját bevonták a zsaruk és mellette jön még a bírság is és az eljárás.
Debreceni kollégáink nem mindennapi látványra lettek figyelmesek kedden Debrecen belvárosában. Egy férfi ugyanis úgy indult útnak, hogy az autójában nem volt szélvédő. A járőrök egyből megállították a gépkocsit, majd igazoltatták a hajdúböszörményi lakost. A rendőrök a helyszínen elvették a jármű forgalmi engedélyét, a 24 éves sofőrrel szemben pedig feljelentést tettek. -közölte a Hajdú Bihar Megyei rendőr-főkapitányság.

Az nem derült ki, hogy a FIAT szélvédője hova lett és mióta autókázik így a Verával a böszörményi fiatal sofőr, ami nemcsak huzatos volt de a hűvös reggeleken bizony eléggé arcpirító élmény is lehetett. Persze az is lehet a sofőr élvezte, ha lobog a haja menet közben.

Az ilyen, és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében kérünk Titeket, hogy mindig megfelelő műszaki állapotú autóval induljatok útnak! Egy felelőtlen döntésnek ugyanis visszafordíthatatlan következményei is lehetnek. Hogy mindenki hazaérjen…

( Nagy Zsolt )
2026.10.18 19:11:10
További hírek Autó/Motor témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!