Rendőrök lepik el a repülőtereket
A tegnapi kalocsai kisrepülő elcsenése és az azt köbvető vadregényes tiltott és életveszélyes repkedés miatt a rendőrség országos akciót indít. Minden magyarországi reptéren vizsgálódnak majd az egyenruhások és a Légügyi Hatóság munkatársai, hogy többet ilyen ne történhessen meg.
A Tolna megyei rendőrség szó szerint el lepte a kalocsai repteret, ahol nyomokat rőgzítenek, adatokat, hogy kiderüljön az is a Cessna tolvaj miképp tudott ilyen pofon egyszerűen ellopni egy repülőt, majd levegőbe emelkedni és okozni olyan kalamajkát, hogy még a honvédség Gripenjeinek is akcióba kellett lépniük.

Az eset elgondolkodtató és felmerül annak a kérdése, hogy teljesen pocsék a kisrepülő terek biztonsága.

Az ott parkoló gépekéről ne is beszéljünk, hisz simán el lehet lopni, mint ez az eset is mutatja.

Ráadásul egy terrorcselekményhez ez így egy táptalaj lehet.

Elkezdték az ellenőrzést a kalocsai reptéren az eset miatt a kollegáink, a légügyi hatósággal közösen haladéktalanul, ezt követően az ország többi repülőterén folytatjuk.-mondta a rendőrség.

Mint ismeretes egy ittas vagy bódult férfi a kalocsai reptérről lopott el egy Cessnát minden nehézség nélkül. A gépet rögzítő köteleket kitépte, majd felszállt és a paksi atomerömű felé vette az irányt. A honvédség Gripenjei akcióba léptek, az ellopott Cessna pedig egy napraforgó földön kényszerleszállást hajtott végre Gerjen határában és rommá törte a kisrejlőt. A férfi ezután futni kezdett és a közúton egy autóst is megállított, hogy segítséget kérjen de a végén az autót is elakarta lopni. A rendőrök azonban elfogták.

(Csákány Tibor )
2026.08.30 11:58:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!