Újabb ámokfutót kaptak el a rendőrök aki a kukoricásban bújkált és az autója is porrá égett
A rendszámfelismerő rendszer miatt kezdett végtelen ámokfutását egy Opelos a Velencei-tónál, ugyanis a rendőrök igazoltatni akarták a lejárt műszaki miatt. Az autós azonban tövig nyomta a gázpedált. Se jogsija nem volt, el is volt tiltva a vezetéstől, ráadásul lopott telefon volt nála. A menekülő autó négy utasa ki is ugrott az Opelből. A férfi 21 szabálysértést, hét esetben a közúti szabályokat sértette meg és még a Nyomozó Ügyészséget is megkapta, mert a rendőrök életét veszélyeztette.
A rendőrség a Tolna megyei drogos ámokfutó után, most a Velencei tónál futott bele egy újabb eszeveszett ámokfutóba, aki fittyet hányt mind mások testi épségére, mind a KRESZ szabályaira. Egy igaz már-már hollywoodi filmekben látható rosszabb akciófilmre hasonlító hajsza kezdődött, amit a rendőrautóba épített kamera teljes egészében rögízelt.

A gárdonyi rendőrök augusztus 8-án Velencén figyeltek fel egy Opelre, amelynek a rendszámfelismerő rendszer szerint lejárt a műszakija. Ellenőrizni akarták az autót, de a sofőr nem állt meg, és nagy sebességgel hajtott Székesfehérvár irányába. A főszereplő a rendőrség közleménye szerint azért menekülhetett a rendőrök elől, mert eltiltás hatálya alatt vezetett. Ez az eltiltás az úton bemutatott manőverei után bemutatott attrakciója miatt nyilvánvalóan igen hosszúra nyúlik. A 49 éves sofőr a bajt csak tetézte, mert áthajtott egy piros lámpán és egy lezárt vasúti átjárón is, miközben más autósokat és a rendőröket is életveszélyes helyzetbe sodorta menekülés közben. De ha lúd akkor legyen kövér, így a sebességgel sem nagyon foglalkozott az Opeles, aki lakott területen belül is ment 120 km/órával, majd egyes útszakaszokon 130–150-nel is hajtott.- írta a Police.hu.

A férfin kívül még négyen voltak az autóban, és három utas hihetetlen módon viselkedett, Az Opel ajtajait kinyitották és feltett kezekkel menekültek az ámokfutó autóból, pontosabban kiszálltak, és kiugrottak a kocsiból. Hát ez sem egy hétköznapi jelensor volt a rendőröknek.

Az ámokfutó sofőr a 7-es főútról egy kerékpárútra hajtott, majd egy vízelvezető csatorna hídjánál letért az útról, és egy napraforgótáblában próbálta lerázni a rendőröket. Az autó azonban mozgásképtelenné vált a szántóföldön, és kigyulladt, azaz porrá égett.

Az ámokfutóból így lett menekülő , sofőr aki gyalog próbált meg kereket oldani. Sok esélye nem volt a napraforgók között megbújni, mert ekkor már egy drón is repült a feje felett.

Elfogásakor kiderült , kiderült, hogy az ámokfutónak jogosítványa sincs, és korábban jogerősen eltiltották a vezetéstől. Ráadásul még egy olyan mobiltelefont is találtak nála, amelyet egy nappal korábban Győrben loptak el.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság eltiltás hatálya alatti vezetés gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben. A menekülés közben elkövetett közlekedési szabályszegések miatt kétrendbeli, az előzés és az elsőbbség szabályainak megsértése miatt hétrendbeli, a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 21 rendbeli szabálysértés, valamint vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértése miatt tettek feljelentést a lejárt hatósági engedéllyel való közlekedés mellett. Ezeken túlmenően a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség jár el.

Az eset azért is érdekes mert pár napja Tolna megyében történt hasonló eset, igaz ott súlyos közlekedési baleset is történt. A tolna ámokfutót a nádasból ráncigálták elő a rendőrök. Úgy tűnik ezek a mezőgazdasági földeken való bujkálás manapság divat.

( Hornyák Zsolt )
2026.08.12 19:54:21


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!