Ámokfutás Dunaföldváron drogosan, jogsi nélkül, kamu rendszámú autóval okozott balesetet majd a nádasba bújt
Őrizetbe vették a rendőrök azt a sofőrt, aki négy bűncselekményt is elkövetett. Piros lámpán hajtott át, majd karambolozott, drogozott, hamu rendszámmal furikázott és jogsija sem volt, majd elszaladt. A nagydorogi férfit Dunaföldváron egy nádasban elbújva találta meg Joda a négylábú hős rendőrkutya.
Személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés augusztus 10-én 13 óra 25 perckor Dunaföldvárról. Egy nagydorogi autós Paks felől Budapest irányába haladt a 6-os főúton, és a közlekedési lámpa tilos jelzése ellenére behajtott a Vörösmarty utcai kereszteződésbe, ahol nekiütközött a neki jobbról a Dankó Pista utca irányába szabályosan induló kocsinak. Szemtanúk elmondása szerint a balesetet okozó férfi és a mellette ülő nő, mit sem törődve a másik járműben utazókkal, elszaladtak a helyszínről.

Több szálon indult meg az adatgyűjtés: a baleset miatt szemlét folytattunk le, az érintett szakaszon terelés volt érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett haladt. Kollégáink a vétkes autón idegen rendszámokat találtak. Közben drónt is bevetettünk a balesetet okozó sofőr és utasa felkutatása érdekében. Ellenőriztük a környékbeli térfigyelő kamerák felvételeit is, majd a begyűjtött információk alapján Pócza Gábor r. törzsőrmester kutyavezető és négylábú társa sikerrel jártak. Az átrendszámozott autótól indítva egy gazos területen, a nádasban Joda jelezte, hogy talált valakit. A keresett pár ott hasalt.

A vétlen sofőr súlyosan, míg utasa és a balesetet okozó férfi könnyebben sérültek. A szonda mindkét sofőrnél negatív értéket jelzett, de az okozónál felmerült, hogy bódítószer hatása alatt állhat. A gyorsteszt pozitív lett nála és utasánál is. Mindketten elismerték, hogy előző napon kristályt fogyasztottak, ezért szakértőt rendeltek ki.

Az is kiderült, hogy a férfinak nincs vezetői engedélye, soha nem tett KRESZ-vizsgát. Elszámoltatása során elmondta, mindezek ellenére jól eligazodik a közlekedés világában, a baleset okaként műszaki hibára hivatkozott, szerinte nem fogott a fék.

Kórházi ellátását követően a sorozatos szabálysértőt gyanúsítottként hallgatták ki. Közúti közlekedési baleset okozásának vétsége, segítségnyújtás elmulasztásának vétsége, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével és fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklása vétségével gyanúsították meg, de – a szakértő vélemény tükrében – a bódult járművezetés miatt is várható felelősségre vonás. Utasának szintén fogyasztással elkövetett kábítószer birtoklása és segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie. Kihallgatását követően a dunaföldvári rendőrök őrizetbe vették a 33 éves férfit és kezdeményezték letartóztatását.-írta a rendőrség.

( Csákány Tibor)
2026.08.11 18:45:16


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!