Elektromos kerékpár gyilkolt Mátészalkán
Döbbenet. Életét vesztette egy 74 éves férfi Mátészalkán, miután a kezében robbant fel egy elektromos kerékpár akkumulátora. Az apa a beteg fiát védve próbálta kivinni a füstölő áramforrást a házból, amikor a tragédia megtörtént.
Sűrű füst gomolygott abból a mátészalkai családi házból, ahol kedden délután halálos tragédia történt. A lakástűz után a fürdőszobában találták meg az idős férfit, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Budai Nagy Antal utcában egy kétszáz négyzetméteres családi ház fürdőszobájában keletkezett tűz. A helyiségben kerékpár-akkumulátor és ruhaneműk égtek. Az ingatlanban a tűz keletkezésekor egy idős férfi tartózkodott. Az áldozat hozzátartozója értesítette a tűzoltókat. A tűzoltók kiérkezésekor a lángok már nem égtek, azonban a tűzzel érintett helyiségben megtalálták az ott lakó férfit. -közölte Rutkai-Dér Vivien szóvivő.

A hatóságok szerint nem zárható ki, hogy a tüzet egy zárlatos akkumulátor okozta, a pontos keletkezési okot és körülményeket még vizsgálják.

Úgy tudjuk a zárlatos akkumulátor hirtelen kezdett füstölni. Az idős férfi ekkor úgy döntött, megvédi a házban tartózkodó, beteg fiát, és a kezébe véve próbálta meg minél messzebb vinni a veszélyes áramforrást. Amikor az akkumulátor felrobbant, a hirtelen kicsapó mérgező gázok végezhettek a 74 éves áldozattal.

A katasztrófavédelem arra figyelmeztetett, hogy már kisebb tűz esetén is nagy mennyiségű mérgező füst keletkezhet, ami gyorsan füstmérgezéshez vezethet. A szakemberek szerint érdemes otthon tűzoltó készüléket tartani, ám csak akkor szabad megkezdeni az oltást, ha az nem veszélyezteti az ember testi épségét. A legfontosabb minden esetben az épület elhagyása és a 112-es segélyhívó értesítése.

(G.M.)
2026.05.20 23:41:17


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!