Fedett utasok buktatták le a kamu taxist
Sokba került a taxizás az engedély nélkül fuvarozó férfinak, aki nemcsak lebukott de az autója rendszámát és forgalmiját is bevonták. A kamu taxisnak a vesztét a az a fránya Viber és a rafinált és a fedett utasok okozták.
Engedély nélkül fuvarozó taxist kapcsoltak le egy célzott razzia keretében Budapesten, az akcióban a BKK a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Közlekedési Hatóság embereivel közösen vett részt – írta a Budapesti Közlekedési Központ.

Az ellenőrzést próbavásárlással kezdték, amihez felvették a kapcsolatot a sofőrrel a Viber alkalmazás általa használt csetcsoportjában. A felderítést és a próbautazást a BKK fizette, amihez hozzáfűzték, hogy „az engedély nélküli szolgáltatók felügyelete elsődlegesen állami feladat, és a jogsértés szankcionálására a Közlekedési Hatóság jogosult.”

Az utazás végeztével pedig megindult a razzia, melynek során kiderült, hogy a sofőrnek semmilyen szükséges okmánya vagy engedélye nincs, ezért a Közlekedési Hatóság munkatársai az ellenőrzött jármű rendszámát eltávolították, a forgalmi engedélyét bevonták.

A NAV is külön ellenőrzést végzett a helyszínen, ami kiderítette, hogy a „taxis” fix tarifával dolgozott, és taxamétert sem használt, ezen kívül nyugtát sem adott, és gépjárművezetőként sem volt bejelentve.

A BKK közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal való 2020-ban megkezdett együttműködésük a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxikra, és az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítást végző gépkocsik ellenőrzésére is kiterjed, az ellenőrzések folytatódnak.

BÍzzunk benne a többi kamu taxist is különcsípik majd a hatóságok.

(Cs.Áron)
2025.07.01 23:28:42


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!