Szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, május 1-jén lezuhant egy Cessna 206 típusú kisrepülőgép Kolumbia déli részén, a dzsungel kellős közepén, az utoljára leadott segélykérés alapján vélhetően motorhiba miatt. A fedélzeten a pilóta mellett egy édesanya utazott a négy gyermekével, valamint egy bennszülött törzs helyi vezetője, amelyhez a család is tartozott. A becsapódás következtében a felnőttek azonnal szörnyethaltak, később a roncsokban bukkantak rájuk, a négy testvérnek azonban csak a hűlt helyét találták a helyszínre érkező mentőcsapatok. Mint azóta a maguk után hagyott nyomokból kiderült, a 13 éves Lesly, a 9 éves Soleiny, a 4 éves Tien és a mindössze 11 hónapos Cristin csodával határos módon túlélték a szerencsétlenséget. Az pedig ennél is nagyobb csoda, hogy bár hetek óta kóborolnak az esőerdő mélyén, valószínűleg még mindig életben vannak. Azt a kolumbiai polgári légiközlekedési hatóság átfogó vizsgálata már megállapította, miként lehetséges, hogy nem veszítették életüket a gyerekek a zuhanásban. A pilóta a közeli folyóban próbált meg kényszerleszállást végrehajtani, de ez nem sikerült. A nyomozás szerint a repülő előbb a fáknak csapódott, majd függőlegesen esett a földre. A felnőttek a gép elejében ültek, a gyerekek pedig hátul, így őket a becsapódás okozta ellenhatás kevésbé érintette. Az általuk elfoglalt három székből kettő ki sem szakadt a helyéről. A csecsemő valószínűleg az anyja ölében utazhatott, így talán neki volt a legkevesebb esélye a túlélésre a körülményeket figyelembe véve. Mivel a gép eltűnt a radarokról, már a roncsokat sem volt egyszerű megtalálni. A hadsereget május 6-án vonták be a keresésbe, és végül május 16-án bukkantak rá a darabjaira hullott repülőre. A kolumbiai hadsereg katonái az önkéntes bennszülöttekkel együttműködve azóta hatalmas erőkkel keresik a gyerekeket. Bár az ország államfője, Gustavo Petro május közepén a Twitter-oldalán május 17-én bejelentette, hogy megtalálták őket, nem sokkal később kiderült, hogy az elnököt is félretájékoztatták. Bár nyilván sokan csak legyintenének, hogy a kicsik ennyi időt úgysem bírtak ki egyedül a vadonban, mégis számos jel utal arra, hogy még életben vannak, és az őserdőben bolyonganak. Pedro Sánchez, a kolumbiai különleges erők parancsnoka az El Pais című lapnak adott interjújában arról beszélt, onnan tudják, hogy a gyerekek élnek, hogy nem találták meg a holttestüket. A bomló testek szaga vonzaná az állatokat, ami őket is könnyen nyomra vezetné. De szerencsére nem ez a helyzet. A kutatóakció egy hónapja tart, a résztvevő csapatok ezalatt 1400 kilométert jártak be a dzsungelben, ami közel a Madrid–Párizs távolságnak felel meg. Útközben megtalálták a csecsemő két használt pelenkáját a földön, egy hajgumit, egy telefontokot, egy cumisüveget, egy kisollót, félig elfogyasztott gyümölcsöket, és két, ágakból eszkábált átmeneti menedékhelyet is. Ezek nem egy konkrét helyen voltak, ugyanakkor nem túl messze egymástól. Sánchez ezzel kapcsolatban azt mondta, reménytelen dolog megtalálni egy cumisüvegnek a tetejét egy ilyen sűrű dzsungelben. Most mégis épp ezt csinálják: dacolnak a lehetetlennel. Korábban felmerült az is, hogy a gyerekek esetleg fel sem szálltak a gépre, de ezt a teóriát elvetették, amikor a személyes dolgaik előkerültek az esőerdőben. A gyerekek egyébként nem járhattak messze akkor, amikor a holmijaikat megtalálták. Felmerül a kérdés: miért nem sikerült megtalálni őket. Pedro Sáncheznek erre az volt a válasza, hogy „a terep nem éppen egy golfpálya”. A dzsungel olyan sűrű, hogy maximum húszméteres a látótávolság, és még egy felnőtt is könnyen elveszik benne, ha lemarad a többiektől. Gyakorlatilag folyamatosan esik az eső, amitől hallani sem sokat lehet, az 50 méteres fák alá pedig alig szűrődik be fény még nappal is. Sánchez egy példával élve azt monda, a kutatás nem is olyan, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, hanem jóval nehezebb: mintha árnyékokat követnénk a sötétben. Pár napja viszont újabb biztató jelre lettek figyelmesek, ugyanis a saras talajon találtak egy lábnyomot. Beazonosítás céljából egy kolumbiai katona is mellélépett, ez alapján következtették ki, hogy az szinte biztosan a legnagyobb gyermeké lehet, aki átvitt értelemben a hátán cipeli a testvéreit. Mivel a gyerekek egy bennszülött törzs tagjai, a 13 éves lány tisztában van vele, hogyan lehet túlélni a dzsungelben akár heteket is. Így is folyamatos veszély leselkedik rájuk, mert a folyamatosan esőzés mellett jaguárok, ocelotok és mérgeskígyók is élnek a környéken, melyek akár a végzetüket is jelenthetik. A katonaság folyamatosan ötletel és próbál üzenetekkel is eljutni a gyerekekhez. A dzsungelben rengeteg ponton rögzítettek a föld felett 60 centiméteres magasságban rikító színű szalaggal körbetekert sípokat, amiket meg tudnának fújni, ha rátalálnának. Ezzel olyan zajt lehet csapni, aminek köszönhetően jó eséllyel rájuk bukkanna a keresőosztag. Emellett több mint 10 ezer szórólapot szórtak már ki repülőgépekről és helikopterekről a dzsungelben, ezeken a törzsi nyelvükön adnak tanácsokat nekik a túléléshez, egyúttal arra kérik őket, hogy maradjanak egy helyben. A dzsungel felett köröző helikopterekről mindeközben rendre hangosbemondón szól a nagymamájuk által felmondott utasítás arról, hogy ne mozduljanak. Nagyapjuk egyébként úgy véli, az unokái rejtőzködhetnek. Talán nem is tudatosul bennük, hogy keresik őket. Még csak gyerekek – mondta. A kereső csapatokhoz csatlakozott körülbelül két hete a gyermekek apja is, akihez eredetileg a repülővel tartott a család, miután a gerillák elüldözték őt a lakhelyükről. Lelkileg megtört, de bizakodó, ahogy egész Kolumbia is, hiszen az egész nemzetet lázban tartják a történések. Pedro Sánchez közölte, a gyerekek életben vannak, amíg nem erősítik meg az ellenkezőjét. Akkor fejezik be a kutatást, ha a testvérek meglettek, vagy ha a józan ész már ezt diktálja. Azaz, ha olyan sok időt telik már el, amit reálisan nem élhetnek túl a dzsungelben, és minden apró szegletét felderítették a csapatok az esőerdőnek. Arra a kérdésre, lát-e esélyt, hogy a gyerekek sosem kerülnek elő, a parancsnok úgy felelt: a kudarc nem opció számunkra.