Hárman haltak meg az alcsútdobozi brutális ütközésben
Háromra emelkedett az alcsútdobozi baleset halálos áldozatainak száma. Egy fiatal nő és egy férfi már a helyszínen meghalt, és a kórházba szállítást követően most elhunyt a harmadik fiatal is, aki a kocsiban ült.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy Opel és egy kamion és egy tehergépkocsi ütközött össze szerda délelőtt a 811-es számú főúton Alcsútdoboz és Felcsút között. A balesetben a gépjárművet vezető 23 éves budapesti férfi és 24 éves dédestapolcsányi illetőségű női utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a gépjármű másik utasa, egy 21 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően hunyt el. A piros Opelből szó szerint semmi nem maradt és a képeket látva kijelenthetjük, hogy esélyük sem volt az autóban ülőknek a túlélésre. Azt, hogy pontosan mi történt és ki. a felelős a balesetéről azt pontosan nem tudni a rendőrség vizsgálja a körülményeket. A balesettel érintett útszakaszon a helyszíni szemle és a műszaki mentés befejeződött, a rendőrök a forgalomkorlátozást feloldották, az út ismét teljes szélességében járható.   ( Balu )
2022.06.30 00:13:49


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!