Musk és a cégei Texasba tartanak
Elon Musk is elhagyja Kaliforniát, a Szilícium-völgyet, mert elege volt a környezetből, ami szerinte már nem méltó régi nagy híréhez: magyarán semennyire sem vállalkozásbarát. A Tesla atyjával csaknem egyidőben jelentette be a Szilícium-völgy elhagyását a Hewlett Packard és az Oracle is.
A világ második leggazdagabb embere Texasba, azon belül is Austinba költözik. Itt amúgy is gőzerővel épül egy új Tesla-gyár, és Musk másik kedvenc vállalkozásának, a SpaceX-nek is vannak már érdekeltségei errefelé. És hogy harmadik cége, a Boring Company se maradjon az új helyen munka nélkül, úgy tűnik, Elon Musk megfúrja Texast is. A Boring Companyt 2016 végén alapította meg Musk, amikor frusztrálni kezdte a kaliforniai forgalmi dugók sokasága. Az alapötlet az volt, hogy a felszín alatt építsen utakat önvezető elektromos járművei (loop), illetve vákumban haladó vonatok számára (hyperloop). Az első alagút, tesztelés céljából már el is készült Los Angelesben, a második pedig jelenleg is épül Las Vegasban. Ezt követően elsőként talán az Austin Business Journal szemfüles tudósítója szagolta ki, hogy a vállalat egy nagy területen elhelyezkedő raktárt vásárolt Austin és az épülő Tesla-gyár közelében. Maga a vállalat, vagyis a Boring Company a helyben kezdődő projektről eddig semmilyen közleményt nem adott ki, viszont elkezdte a munkaerő toborzását, méghozzá saját Twitter-fiókján keresztül. Nem is Elon Musk lenne, ha másként történt volna. A poszt igen szellemes, nagyjából így hangzik magyarul: A pletykák szerint az Austin környéki talaj geológiailag a legjobbak közé tartozik alagútkészítésre. Akarod tudni, hogy igaz-e? Vannak betöltetlen munkahelyeink Austinban! A főnök pedig úgy látszik, továbbra is neheztel Kalifornia állam vezetésére, mivel az alábbiakkal kommentálta a helyzetet: A Tesla az utolsó autógyár Kaliforniában, és a SpaceX az utolsó űrkutató vállalat. „Kaliforniában korábban egy tucat autógyár volt, és az állam volt az űrkutatás egyik központja. Az én cégeim az utolsók. Ezt fontos megjegyeznem” – folytatta. Hogy mennyire igaza van, azt semmi sem mutatja jobban annál, hogy az utóbbi években 700 000 kaliforniai költözött Texasba. (nagy a.)
2020.12.17 22:33:39


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!