hirdetés

Úgy tűnik, a politikai eszmék és új szelek áldozata lett az első  női űrhajós. A Valentyina Tyereskováról elnevezett utcákat ugyanis Ukrajnában hamarosan átnevezik. Minderre az új törvény ad lehetőséget, amely a kommunista és nemzetiszocialista totalitárius rendszerek elítéléséről szól.

tyereskova űrhajós

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója csütörtökön jelentette be, hogy rövid időn belül át fogják nevezni az utcákat az ukrán parlament által egy évvel ezelőtt elfogadott, a kommunista és nemzetiszocialista totalitárius rendszerek elítéléséről és jelképeik betiltásáról szóló törvénynek megfelelően.

Hennagyij Moszkal azt mondta, hogy ellentmond a keresztény erkölcsnek az a szovjet hagyomány, hogy közterületeket élő személyekről neveznek el. De szerinte nem is ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Tyereskova az orosz állami duma képviselője a kormányzó Egységes Oroszország Párt részéről. 2014 márciusában pedig a Krím Oroszországhoz való csatolását is megszavazta, vagyis támogatta a félsziget annexióját.

Tyereskova egy orosz küldöttség tagjaként 2014 februárjában a Krímbe ment, hogy segítsen előkészíteni a félsziget Oroszország általi elfoglalását. Moszkal szerint ezek a cselekedetek teljes egészében semmissé teszik Tyereskova korábbi érdemeit az ukrán nép szemében. A kormányzó hozzátette, hogy a szovjet űrhajósnő nevét viselő utcákat Ukrajna és Kárpátalja arra méltó patriótáiról fogják elnevezni.

Kárpátalján eredetileg két település és 588 utca neve esett a „dekommunizációs” törvény hatálya alá. Időközben a két érintett település és számos utca nevét már megváltoztatták. Nemrég a Técsői járás egyik falujának Lenin utcáját például az egykori Beatles-tag John Lennonról nevezték el.

(Forrás: Faktor–Esti Újság)