hirdetés

A mese a fő témája az idei Sütemény- és Tortafesztiválnak, amelyen hagyományos és új hullámos cukrászatok mutatják be termékeiket a hétvégén a Millenáris parkban.

sutemeny-es-tortafesztivalA Millenáris park B csarnokában a cukrászatok mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak a cukrászati manufaktúrák és tortakészítők is, a közönséget pedig esküvői tortakülönlegességekkel, tortakészítő workshopokkal, előadásokkal és cukorvirág-készítéssel várják. A rendezvényen lehetőség lesz a legismertebb bloggerekkel is megismerkedni.

A mese mint fő téma az idei tortadizájn-pályázat tematikája is egyben, erre profi és hobbicukrász kategóriában nevezhettek a versenyzők. A rendezvény első napján rangos zsűri értékeli az alkotásokat, valamint megválasztják a Sütnicake tortáját is, amely a többi nevezésre készült alkotással együtt a fesztiválon mutatkozik be.

A kiállított alkotásokat árverésre bocsátják, a befolyt összegből állami gondozásban lévő gyerekeket ajándékoznak meg a szervezők.

Idén a program kísérőrendezvényeként először tartják meg a Karácsonyi Dekor Placcot, amelyen hasznos dekorációs, lakberendezési és ajándékötletekkel készülnek a szervezők.