hirdetés

Aki nem vesz részt a népszavazáson, az nem mer dönteni, és puszta lustaságból mások döntésére hagyatkozik – mondta a Tisztelet Társaságának ügyvivője. Az egykoron nagy politikai reményekkel és karrierrel induló Schmuck Andor nem titkolta véleményét a népszavazásról sem.

Schmuck-AndorGyávaság nem voksolni a vasárnapi népszavazáson – mondta a Tisztelet Társaságának ügyvivője.
Schmuck Andor szerint aki nem vesz részt a népszavazáson, az nem mer dönteni, és puszta lustaságból mások döntésére hagyatkozik.

Elmondása szerint ő az igen, a nem és az érvénytelen szavazatot is el tudja fogadni, mert az mind vélemény, kiállás, de az otthon maradás nem az.

Úgy vélte Schmuck, hogy a népszavazás arról szól, hogy Magyarország saját maga dönthessen arról, kiket fogad be.

Ha a megfelelő magyar szerv dönt arról, hogy kik és hányan jöhetnek ide, akkor rendezett körülmények között, a megválasztott képviselők akarata szerint ők jöhetnek – fogalmazott.

De az nem megengedhető, hogy ne tudjuk, ki jön ide – fűzte hozzá Schmuck Andor.

(Fotó: archív)