hirdetés

Döbbenet. Rákkeltő a kolbász és a szalonna is. A WHO bejelentette, hogy a baconszalonna, a kolbász és más feldolgozott húsok rákot okoznak, és ez talán igaz a vörös húsokra is. A rákkutató részleg szerint napi 50 gramm elfogyasztása már elegendő ahhoz, hogy esélyt adjunk a ráknak.

rákkeltő húsok

A WHO rákkutató ügynökségének a nyilvánosságra hozott tanulmányából kiderül, hogy már ötven gramm feldolgozott kolbász- és szalonnaféle napi szintű fogyasztása tizennyolc százalékkal növeli a vastag- és végbélrák kockázatát. A jelentés arra is kitér, hogy a vörös húsok valószínűleg rákkeltőek, de egyelőre nem gyűlt össze elég bizonyíték ennek igazolására. Ugyanakkor a WHO azt is hozzátette, hogy a húsok rendelkeznek az egészségre nézve pozitív hatásokkal is. A kutatást és a tanulmányt egy huszonkét tagból álló nemzetközi szakértő csoport készítette, akik évtizedekkel ezelőtti tudományos megállapításokat vizsgáltak felül a vörös húsok, a feldolgozott húsok és a rák összefüggésében. A kutatás részét képezték állatkísérletek, az emberi étrendre és egészségre vonatkozó vizsgálatok, ugyanakkor a sejtek működésének tanulmányozása is.

Az eredmények igazolják a jelenleg érvényben lévő közegészségügyi ajánlásokat, amelyek a húsfogyasztás korlátozására intenek – mondta Christopher Wild, a kutatást végző párizsi székhelyű Nemzetközi Rákkutató Központ igazgatója.

Az ügynökség a vörös húsok közé sorolja a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét. Ha tehetjük, mindezek fogyasztását ne vigyük túlzásba, sőt, próbáljuk meg minél jobban visszaszorítani: áll a tanulmány konklúziójában.