hirdetés

Hétfőn országszerte a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal kezdődtek az idei érettségik. A diákok emelt és középszinten adtak számot tudásukról. Azt mondták többen is nem volt lehetetlen a megoldás bár egy-két feladaton kellett gondolkodni.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a szövegértési feladatnál a játékkal kapcsolatos szöveget kellett értelmezniük a vizsgázóknak. Egy szaktanár szerint ez a feladatsor nehezebb volt, mint a tavalyi. Az érvelésnél szinkronizált filmekről írhattaka diákok, a hivatalos levélben pedig egy régészeti leletről kellett szólnia a szövegnek. A műelemzésnél sokak örömére novellát is választhattak az érettségizők, az összehasonlító elemzésnél pedig József Attila és Radnóti Miklós egy-egy költeményétkellett értelmezniük.

Az Eduline által megkérdezett vizsgázók elmondták, milyennek érezték az idei magyarérettségit:

Szerintem és az osztályom szerint is jó feladatok voltak, ami nehézséget okozott az a táblázatos feladat a szövegértésben.-mondta egy érettségiző.

A szövegértés sok olyan kérdést tartalmazott, amelyeket nehezen lehetett értelmezni. Az érvelés könnyű volt, a gyakorlati szövegalkotás is. A verselemzés sem volt nehéz, két ismert író versét kellett elemezni. A novellaelemzés is megoldható volt.-folytatta egy másik.

A szövegértés nem volt egyszerű, de odafigyelve én mindenhova tudtam írni (kérdés, hogy jó-e amit írtam, de szerintem jó). Utána érvelést választottam, az ajándék téma volt. Második részben a novellát csináltam szerintem az sem volt egyszerű, de nehéz sem, remélem jó lesz. Első résznél páran mondták, hogy kevés volt az idő, én éppen be tudtam fejezni, talán 5 perccel előbb.-közölte Krisztina.

A rémhírek ellenére szerintem a szövegértés nem volt nehéz. Én a hivatalos levelet válaszottam, amire egy kis gyakorlással úgy gondolom, fel lehetett készülni. Harmadik feladatként a novellaelemzést választottam, amivel vannak fenntartásaim, de összességében úgy gondolom, hogy volt már ennél nehezebb magyar feladatsor.-fejezte be Gergő.