hirdetés

Nagy változások az utánpótlás Akadémiáknál. Az egykoron a Lokinál és az UTE-nál dolgozó Fórián Zsolt lett a MOL Vidi FC utánpótlásának szakmai igazgatója. A fehérváriak erősítése érthető, hisz az U17-es csapatuk simán kiesett az NBI-ből. A Vasas Kubala is erősített az Újpest FC két trénerét Komódi Lászlót és Szekeres Zoltán is átcsábították az NBI-es Újepst FC akadémiájáról.

 

forianNagy a jövés és menés az utánpótlás központokban. Az NN I-es Újpest FC akadémia két neves edzője Komódi László , aki az U 17-eseket vitte eddig, míg az U16-osok trénere Szekeres Zoltán is a Vasas Kubala Akadémiánál kötött ki. Úgy tűnik a belga Duchatelet utánpótlás központjának tagjai kapósak.

Azonban a Vidi is belehúzott.  Az UTE utánpótlás vezetőjét Fórián Zsolt csábította el. Fórián a Debreceni Olasz Focisuli utánpótlás-vezetőedzőjeként kezdett 2006-ban, négy évvel később Hajdúböszörményben az NB II-es csapat vezetőedzője lett, majd visszatért a DVSC-hez, ahol előbb az utánpótlásban dolgozott, majd a DVSC-DEAC vezetőedzője lett az NB II-ben, mielőtt a Loki Focisuli utánpótlás szakmai vezetőjének nevezték ki. 2014-től a Győri ETO utánpótlás szakmai igazgatója lett, 2015-től pedig az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott.

A 2018/2019-es bajnoki szezon kezdete a mi életünkben is különböző szerkezeti változásokat hozott. Egy régen megkezdett, és fokozatosan mélyülő tárgyalássorozat eredményeképpen sikerült nagyon komoly személyi- és szerkezeti változást végrehajtani az utánpótlásunkban. Fórián Zsolt lesz a jövőben a Vidi utánpótlásának szakmai igazgatója, akinek az érkezésével nagyon megerősödtünk. Szakértelmével, szaktudásával, és több éves tapasztalatával biztos vagyok benne, hogy tovább fog fejlődni klubunk utánpótlása. Zsolton kívül Kolbe Ádám is a Vidi utánpótlásában fog dolgozni a jövőben, mint az U6 – U11 közötti alsó szekció függetlenített szakmai vezetője. Nagy reményekkel nézek a személyi- és szerkezeti változások elé, biztos, hogy komoly fejlődést hoz a MOL Vidi FC utánpótlásának életében” – mondta a klub honlapjának Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató.