Gond van Mészáros Lőrinc háza táján. Miután kieső helyre került az NB I tabelláján a Puskás Akadémia, amely szebb napokat is látott, menesztették gyorsan az edzőt, Robert Jarnit. Kérdés, hogy a miniszterelnök legjobb barátjának a klubja ezzel bent tud-e maradni a bajnokságban, vagy megy szégyenszemre a másodosztályba.

A felcsútiak az élvonal 30. fordulójában hazai pályán 1-0-ra kikaptak a Békéscsabától, így a tabella utolsó helyére csúsztak vissza.
A Puskás Akadémia FC tulajdonosa azonnali hatállyal megvált Robert Jarni vezetőedzőtől és stábjától, majd felkérte Szíjjártó Istvánt, hogy a szezon végéig lássa el a vezetőedzői feladatokat a csapat mellett – áll a klub honlapján megjelent rövid közleményben.
A játékosként a horvát válogatottal világbajnoki bronzérmes Robert Jarni tavaly nyár óta irányította a felcsúti csapatot vezetőedzőként. Szerződése 2018 nyaráig szólt. Utóda a szezon végéig Szíjjártó István lett, akit most senki sem irigyelhet. Az NB I-ben a Vasasnak, a Békéscsabának és a Puskás Akadémiának egyaránt 25 pontja van három fordulóval az évad vége előtt.