hirdetés

A kritikus világszemlélet a kamaszkor sajátossága. A külsőségekre ilyenkor sokkal fogékonyabb serdülő nehezen elégedik meg a tökéletestől valamivel is elmaradó megjelenéssel. Ilyenkor jelentkezhet először magától a kamasztól az igény, hogy a gyönyörű mosoly érdekében fogszabályozót szeretne.

 

Fontos, hogy támogassa

Az, hogy a kamaszban felmerül az igény egy ilyen jelentős beavatkozásra, az mindenképpen dicséretes. Ha korábban esetleg már próbálkoztak kivehető készülékkel, de azt nem hordta, ne vesse most a szemére.

A szándék egy jelzés az elköteleződésre, amit szülőként egy-egy félresikerült megjegyzéssel könnyen le lehet törni. Támogassa, beszélgessenek róla és tartsa benne a lelket akkor is, ha hosszabb ideig kell a fogszabályozót viselnie, mint ahogyan azt gondolta. Kísérje el a Budapest Dental fogszabályozó konzultációra, ahol minden felmerülő kérdésre választ kaphatnak.

Mennyi ideig kell hordani a fogszabályzót?

Talán ez a leggyakoribb kérdés, ami elhangzik egy konzultáció során. A készülék viselése 0,5-3 évig is terjedhet, attól függően, hogy pontosan milyen korrekcióra van szükség.

Ha komoly eltérés van az állkapocscsontok között, akkor lényegesen nehezebben, vagy nem tökéletesen lehet helyrehozni. A kisebb torlódások ezzel szemben egyszerűen és akár egy éven belül látványos javulással kezelhetők.

Fix vagy kivehető?

A serdülő kezdeti lelkesedését könnyen elveheti, ha meghallja, hogy a rendezett fogsor eléréséhez fix, azaz ragasztott szabályozó készülékre van szükség. A hagyományos rendszeren kívül ma már több változatból is választhat a páciens. Kiváló alternatíva például a lágy erőkkel működő, önligírozó fogszabályozó, amely esztétikusabb, és gyorsabban lehet elérni a használatával a kívánt célt.

Csak más ne lássa!

Ha nagyon ódzkodik a kamasz a társai reakciójától, érdemes lehet a láthatatlan fogszabályozást is számba venni. Sajnos ez a lehetőség nem minden rendellenesség kezelésére jelent megoldást, de az egyszerűbb torlódások, illetve a résesség helyreállítására megfelelő.

Az eredményesség ebben az esetben sokszor azon múlik, hogy a serdülő hordja-e az előírt 22 óraszámban naponta a készüléket. Ha ez nem tűnik vállalhatónak, akkor célszerű a fixen rögzíthető rendszerek közül választani.

Ha a gyermeke szeretné rendezni fogsorának az állapotát, a legjobb, amit tehet, hogy támogatja ebben. Az amúgy önmagával is hadilábon álló kamasz nagyobb önbizalomra tehet szert, és a saját “bőrén” tapasztalja meg a kitartás fontosságát.

Keressék fel a Budapest Dental fogszabályozó fogorvosát és beszéljék át a lehetőségeket. A fogszabályozás ugyan nem olcsó, de még mindig gazdaságosabb, mint a tönkrement fogak kezelése, újraépítése, esetleg pótlása.