A mesegyűjtő Grimm-fivérek összes történetének elbeszélőire már korábban fény derült, azonban a Hamupipőke mese gazdájának kilétét több mint 200 évig homály fedte. Egy Marbugban élő idős asszony a csodás történettel szórakoztatta a körülötte lévőket, talán ezzel enyhített szomorú öregkorán, ugyanis gyermektelenül, elszegényedve tengette utolsó éveit egy gyógyíthatatlan betegeket ellátó menhelyen.

Holger Ehrhardt Grimm-kutató, a Kasseli Egyetem munkatársa jelentette be, hogy Elisabeth Schellenberg, egy Marburgban élő asszony találta ki Hamupipőke történetét, amit aztán a mesegyűjtő Grimm-testvérek jegyeztek le.

A szakértő Wilhelm Grimmnek a testvéréhez, Jakobhoz írt leveleiben bukkant utalásokra, ezeket vetette össze a marburgi templomok születési és halálozási jegyzékeivel és a szegénykórházak adataival.

Schellenberg 1814-ben halt meg a gyógyíthatatlan betegeket ellátó St. Jost menhelyen– mondta el a kutató, aki könyvet adott ki felfedezéséről a Die Marburger Märchenfrau címmel.

Wilhelm Grimm 1810-ben kérte az akkoriban 64 éves asszonyt, hogy meséljen neki, de a nő visszautasította. Ezt követően a mesegyűjtő trükkhöz folyamodott: feleségét és gyermekeit küldte Elisabeth Schellenberghez, aki ekkor nemcsak a Hamupipőkét, hanem a kevésbé ismert Az aranymadár című történetet is elmesélte. Az asszonyról nem maradt fenn kép, egykori lakóháza azonban a mai napig áll.

A mesegyűjtő és nyelvkutató Jacob (1785–1863) és Wilhelm (1786–1859) Grimm 1798 és 1841 között – megszakításokkal – Kasselben élt és dolgozott. Már életükben sok nyelvre átültették történeteiket, magyarul 1861-ben látott napvilágot az első Grimm-mesetár.