hirdetés

Előzetes letartóztatásba került egy börtönőr és rokona. A megtévedt BV tiszt mobiltelefonokat csempészett be egy rabnak, pénzért. Nem kellett volna. Az ügyet a Nemzeti Védelmi Szolgálat derítette fel.

 

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

A megalapozott gyanú lényege szerint egy büntetés-végrehajtási intézetben biztonsági felügyelőként dolgozó férfi 2021 november elejétől egy rokonán keresztül illegális kapcsolatot tartott fenn az intézetben fogva tartott férfival. Ennek során a büntetés-végrehajtási őrmester a rokona közvetítésével jogtalan előnyként készpénzt fogadott el azért, hogy a fogvatartott igényének megfelelően tiltott tárgyakat, mobiltelefont, ahhoz tartozó töltőt és egyéb tárgyakat vigyen be neki az intézetbe.

A jogtalanul átvett vesztegetési pénzre figyelemmel az őrmester a 2021. november 25-én kezdődő szolgálata megkezdésekor hivatali kötelességét megszegve egy, a szokásosnál kisebb méretű mobiltelefont és egy – számára is ismeretlen tartalmú – csomagot vitt be a büntetés-végrehajtási intézetbe. A biztonsági felügyelő a tiltott tárgyakat azzal a szándékkal rejtette el, hogy azokat a szolgálata alatt a fogvatartottnak átadja.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség több helyszínt érintően összehangolt bűnügyi akciót tartott, lefoglalta a megtalált tárgyakat és elrendelte a bűncselekményt elkövető biztonsági felügyelő és rokona őrizetét. A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a két férfit, majd indítványozta letartóztatásukat. A büntetés-végrehajtási őrmester terhére rótt bűncselekmény miatt kiszabható büntetés 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.  A nyomozási bíró mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte.-írta közleményében az ügyészség.

(CsT)