Két magyar diáklány is indul az ifjú tudósok nemzetközi versenyén
2016-05-05 22:19
A világ legrangosabb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén két magyar diáklány is részt vesz. Az Arizona állambeli Phoenixben május 8–13 között megrendezett International Science and Engineering Fairre az „Építsünk ereket őssejtekből” és „Tablet a bevásárlókocsin” projekttel jutottak be a magyar tanulók.

Az Építsünk ereket őssejtekből elnevezésű projekt a Városmajori Gimnázium 18 éves tanulójának, Király Szilviának a munkája. A fiatal lány már több éve érdeklődik az őssejtkutatás iránt, a Kutató Diákok Mozgalma keretében évek óta végez kutatást. Mint elmondta, azt szeretné, hogy később kutatóorvosként hozzájáruljon a személyre szabott orvoslás fejlődéséhez.
Az ISEF-re kijutott másik magyar diáklány, Bálint Karola, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium tavaly végzett tanulója. Ő a ShopMap, avagy Tablet a bevásárlókocsin című projektjével vehet részt a megmérettetésen. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatika szakának hallgatója. Jövőjét tekintve határozott elképzelései vannak: saját vállalkozást szeretne, hogy megvalósíthassa az ötleteit.
Magyarországon a Magyar Innovációs Szövetség delegálja a magyar indulókat az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért eredményeik alapján.
A versenyen 77 ország 1760 döntős diákja – 852 lány és 908 fiú – vesz részt. A különböző kategóriákban induló fiatalok 4 millió dollár értékű díj és ösztöndíj elnyeréséért küzdenek, a fődíj 75 ezer dollár (átszámítva nagyjából 20,4 millió forint). A meghívott versenyzőktől a nemzetközi zsűri egy legfeljebb 15 oldalas angol nyelvű leírást kér előre a projektről, ezután a kiállítással egybekötött döntőn a neves zsűritagok személyes interjúkon győződnek meg a versenyzők felkészültségéről, majd döntenek a nyertesekről és díjazottakról.
A döntőbe jutott diákok az öt nap alatt a világ fiatal tudósaival, a jövő vállalkozóival ismerkedhetnek meg, találkozhatnak a tudományos élet elismert tagjaival, valamint a legnagyobb vállalatok és amerikai egyetemek képviselőivel is.
(Fotó: International Science and Engineering Fair)