hirdetés

Kék színnel világították meg szerda este Budapesten a Láncidat, a Műcsarnokot, a Művészetek Palotáját, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületét, a Duna Plázát, a Hotel Clarkot és a Sofitel Budapest Chain Bridge-et, a Magyar Tudományos Akadémia homlokzata speciális fényfestést kapott, hogy így hívják fel a figyelmet a gyermekjogok világnapjára, november 20-án ünnepli ugyanis a világ a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának évfordulóját, idén a harmincadikat. Vidéken is több helyszínen borultak kékbe épületek.

 

A világnapon gyerekek vették át a főszerepet több helyszínen, hogy meghalljuk és felerősítsük a gyerekek hangját, figyeljünk a véleményükre és avassuk be őket az életüket érintő fontos döntésekbe.

Az UNICEF Magyarország a világnap alkalmából egyébként az Akvárium Klubban egy rendezvényt is tartott, amelynek keretében neves szakértők, döntéshozók, az állami-, a verseny- és a civil szféra képviselői beszélgettek többek között a munka és az anyaság kapcsolatáról, a válás hatásáról a gyerekekre, a szülők szerepéről a digitális korban, az online bántalmazásról, a gyermekkori traumák feldolgozásáról és a klímaváltozás gyerekeket érintő vonatkozásairól. Az eseményen átadták az UNICEF Gyermekbarát Település díjat, amit idén Jászboldogháza és Tata nyert el.