Hamar lebuktak a monoki iskola fosztogatói
2023-03-16 22:20
Kitartó volt a két fiatalkorú monoki szarka, hisz mindent vittek az általános iskolából amit csak lehetett. Sőt többször is fordultak, egy lopott talicskával, hogy nehogy ott maradjon bármi is. Vittek 200 kanalat, ezer darab cukrot, kerékpárokat, számítógépet, 23 tekercs WC-papírt. Pechükre azonban hamar lebuktak.
Ötször fordult egy 14 és egy 16 éves monoki fiatal egy kis szekérrel és a helyi általános iskolából ellopott talicskával, amikor március 14-én éjjel betörtek a műemlékvédelem alatt álló épületbe – írja a police.hu.
A gyanú szerint a két fiú szinte mindent elvitt az iskolából, ami mozdítható volt: hat kerékpárt, öt számítógépet, tíz billentyűzetet, két monitort, ezer tasak négy grammos kristálycukrot, huszonhárom tekercs WC-papírt, öt üveg alkoholmentes pezsgőt, hatvanöt kést, kétszáz kanalat, száznyolcvan villát és százhúsz kiskanalat vittek el. És persze a fent említett talicskát, amivel az intézményhez közeli portára szállították a zsákmányt.
A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, akik beismerő vallomást tettek.
Az eljárás eredményeként az ellopott értékeket a rendőrség lefoglalta, a Szerencsi Rendőrkapitányság pedig lopás bűntett, illetve védett kulturális javak körébe tartozó tárgy vagy műemlék sérelmére elkövetett rongálás bűntett miatt folytat eljárást.