hirdetés

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a mentősofőrt, aki a zebrán elgázolt egy 16 éves lányt még tavaly novemberben Békéscsabán. A fiatal tini a kórházban belehalt a súlyos fejsérüléseibe. 

 

gyalogost gázoló mentősA Békés Megyei Főügyészség közleménye szerint a negyvenéves békéscsabai férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatták ki.

Mint ismeretes a mentős tavaly november 22-én 7 órakor kezdte meg szolgálatát. Egy délután fél háromkor érkezett riasztás helyszínére megkülönböztető hang- és fényjelzéssel indult el Békéscsabáról. A 16 éves lány az egyik jelzőlámpás gyalogos átkelőhelyen – miután a lámpa zöldre váltott – a biciklijén ülve akart átmenni az úton. A mentőautó azonban 88-89 kilométeres sebességgel elütötte a zebra mellett egy méterre közlekedő lányt, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy este a kórházban meghalt.

Sajtóinformációk szerint a lány fülhallgatóval zenét hallgatott, így nem hallotta a mentő jelzését.

A mentősofőr a közlemény szerint megszegte a KRESZ szabályait, ugyanis nem győződött meg arról, hogy a gyalogos-átkelőhelyen megadják-e neki az elsőbbséget. Ha a mentőautó 58-60 kilométeres sebességgel haladt volna, intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna a baleset – írták.

A KRESZ szabályai szerint a zebrán kerékpárral közlekedni nem lehet de itt nem ez történt állítólag. A mentőst megviselte az eset, ahogy az áldozat családja is értetlenül áll a történtek elött. A rendőrségi vizsgálat során feltehetőleg rengeteg szakértő lesz felkérve, hogy tisztázzák pontosan mi és hogyan történt és kit milyen felelősség terhel.