hirdetés

Komoly fordulat Újpesten. Az Újpesti Torna Egylet ugyanis együttműködési ajánlatot tett az Újpest FC belga tulajdonosa felé az újpesti utánpótlás-labdarúgás érdekében. Mint közismert, a került városvezetése és az NB I-es csapat tulajdonosa közt igencsak megromlott a viszony, ráadásul a belga üzletembernek emellett nem tetszett a fiatal focisták nevelése sem, és így megalapította a saját akadémiáját. Ráadásul hiába drukkoltak sokan azért, hogy Duchatelet Akadémiája el se tudjon indulni, érthető módon a neves szakemberekkel tűzdelt új utánpótlásbázishoz csőstől jöttek a tehetségesebbnél tehetségesebb focisták. Sőt rengeteg fiatal UTE-focista ment át az NBI-es csapat utánpótlás-akadémiájához, ahol a profizmus már az első napon tapintható volt.

 ujpest-fcAz UTE honlapján pénteken közzétett ajánlat szerint az „Újpesti Torna Egylet több mint 131 éve szolgálja az újpesti sport érdekeit, és mindig a legfontosabb küldetése volt a lehető legmagasabb színvonalú élsport, és a lehető legszélesebb kört elérő tömegsport megteremtése.

Megítélésünk szerint az elmúlt időszak labdarúgással kapcsolatos viharos eseményei nem szolgálják a magas színvonalú újpesti labdarúgás érdekeit, ezért együttműködési ajánlatot teszünk az újpesti utánpótlás és az újpesti felnőttlabdarúgás fejlődése érdekében” – áll a Roderick Duchateletnek címzett kommünikében. Az ajánlat kitér rá, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) érvényben lévő utánpótlásszabályai szerint a Duchatelet tulajdonában lévő utánpótlás-nevelő egyesület C kategóriás, míg az UTE Labdarúgó Akadémia B kategóriás utánpótláscsapatnak minősül. – Ez a rangsorolás nem előnyös egyik sportszervezetnek sem. Összefogással megnyílna az út ahhoz, hogy magas színvonalú A kategóriás labdarúgó-akadémiai minősítést szerezzünk, ezzel mi lehetnénk az ország egyik legjobb, vagy a legjobb utánpótlásbázisa. Közös munkánkkal elérhetővé válna, hogy a fővárosban kiemelt akadémiai rangot szerezzünk – szól az ajánlat, smely egyben javasolja, a két fél üljön tárgyalóasztalhoz a mielőbbi előremutató megoldás érdekében.

Az UTE  vállalhatatlannak nevezte az Újpest FC által az elmúlt napokban, a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban megjelentetett sajtóközleményeket, s elhatárolódott ezektől. Az UTE álláspontja szerint az Újpest FC honlapján október 27-én megjelent, Gyarmati Eszterrel, az Újpest FC ügyvezető igazgatójával készített interjúban számtalan téves, a közönséget súlyosan félrevezető információ jelent meg. Az UTE szerint Gyarmati Eszter kijelentéseivel szemben az Újpest FC képviseletében Gyimesi Kende elfogadta a projekttervet, a felújítási munkák egyeztetésén, s a beruházás megkezdésétől kezdve a heti kooperációk jelentős részén is részt vett.

Az Újpest FC szerdán arról számolt be, amit az Esti Újság is közzétett a honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapítottak meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban. Az Újpest FC leszögezte, nem a futballklub rendelte meg a munkálatokat, illetve nem áll szerződéses kapcsolatban a kivitelező Mester Építő Kft.-vel. A szakértő 63 pontban fogalmazta meg a nem elfogadható fejlesztéseket a Szusza Ferenc Stadionnal kapcsolatban, amelynek a jelenlegi tervek szerint november 22. az átadási időpontja.

A Nemzeti Sportközpontok (NSK) az MTI-hez este eljuttatott állásfoglalásában azt írta: A Nemzeti Sportközpontoknak legfontosabb célja a beruházással kapcsolatban az, hogy a vonatkozó jogszabályoknak és szakmai szabályoknak megfelelő, de a létesítményt használók igényei szerint átalakított létesítmény kerüljön átadásra. Ezért mind az Újpest FC-t működtető Újpest 1885 Labdarúgó Kft., mind az Újpesti Torna Egylet a tervezés minden fázisáról tájékoztatást kapott, és a koncepció tervek általuk történt jóváhagyását követően az engedélyezési, valamint kiviteli tervdokumentáció is átadásra került részükre, sőt a Nemzeti Sportközpontok, a projekt kapcsán minden fontosabb mérföldkőnél széles körű egyeztetést tartott a labdarúgóklub és az UTE bevonásával.

Az NSK közölte, mivel a kivitelezés jelenleg is zajlik, a kivitelező a beruházást nem jelentette készre, a műszaki átadás-átvétel nem kezdődött meg, így az Újpest 1885 Labdarúgó Kft. által felvett hibalista nem értelmezhető. A kivitelezésen jelen lévő műszaki ellenőrök folyamatosan nyomon követik a beruházás megvalósítását, a jogszabályoknak való megfelelőségét.

A közlemény szerint több olyan tétel is szerepel a közzétett listán, mely az Újpest 1885 Labdarúgó Kft.-vel és az Újpesti Torna Egylettel egyeztetett tervekben nem szerepelt feladatként.