hirdetés

Újpesten komoly feszültségek kezdenek kibontakozni a színfalak mögött. A futballcsapat belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet és a kerületi polgármester között azt mondják, mostanság nem túl rózsás a viszony. Állítólag a félreértéseket, rosszkedvet, morcosságot a régi Chinoin sporttelep okozta, amit a belga üzletember megvásárolt.  A tervek nagyok voltak, az Esti Újság úgy tudja, főként a kerületi városvezetés részéről, mondván a Chinoin, a Tungsram és a Szilágyi úti sportpályán komoly utánpótlás-nevelő bázist létesítettek volna nemcsak a focista növendékeknek, hanem a röplabdásoknak, az atlétáknak és a többieknek. Ez most egy darabig elmarad.

UT-Áron2

Komoly feszültségekről hallani Újpesten. A helyzet nem túl rózsás állítólag. A tervezett utánpótlásbázis kiépítése és a milliárdos beruházások is elmaradhatnak egy félreértésnek tűnő eset miatt. Az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet ugyanis a régi Chinoin sporttelepet megvásárolta, hogy itt készüljön a nagy csapat, ha kell, és az utánpótláscsapatok is egyaránt a jövőben. Állítólag ez rendjén is volt, sőt a városvezetés is örült a belga ingatlanvásárlásának, mert így a nagyszabású utánpótlásbázist könnyedén ki lehetett volna építeni, hisz a Chinoin pálya mellett van a Tungsram pálya és a Szilágyi úti edzőközpont is. Mondhatni Újpest városvezetése és a belga klubtulaj nagyot álmodott, és egy, a Fradi népligeti komplexumánál is nagyobb utánpótlás-nevelő bázist terveztek ide. Azonban a nagyszabású beruházás egy időre csúszik. Hogy pontosan miért, nem tudni, csak pletykákat hallani.

Van, aki szerint a városvezetés és a belga tulaj véleménykülönbsége miatt csúszik a nagy terv. De hogy mi a morcosság pontos oka, nem tudni.

Egy biztos, az Újpest FC saját Elit Akadémiát indított, amelyet folyamatosan bővít a belga tulajdonos az utánpótláscsapatok számára. A belga tulajdonos több saját nevelésű gyermeket szeretne a felnőttcsapatában tudni, de erre a jelenlegi UTE-utánpótláscsapatokból nincs módja. Ezt szemére is vetette Duchatelet az illetékeseknek, igaz, először megpróbált tanácsokat adni, úgy tudjuk, hogy mit hogyan kellene a jövőben esetleg csinálni.

Tény, hogy az UTE futballutánpótlás-nevelése, ami nem azonos az Újpest FC Elit Akadémiával, éves szinten komoly százmilliókat kap a TAO-pénzekből. Kérdés, hogy ezt a jövőben is megkapják-e, hisz amennyiben a gyermekfutballisták száma lecsökken, mert az Elit Akadémiához igazolnak, úgy a TAO-pénzek is arányosan és drasztikusan csökkennek majd.