hirdetés

A nyílt utcán szúrta meg többször is iskolatársnőjét egy debreceni lány. Állítólag féltékenység áll a döbbenetes eset mögött. A késelő lány bűnügyi felügyeletbe került. A sérült életveszélyes állapotban van.

 

A rendőrség csütörtökön őrizetbe vette azt a diáklányt, aki mintegy két hete késsel többször megszúrta egy iskolatársát, a Debreceni Járásbíróság pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

Azt írták, a bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, de legfeljebb négy hónapra szól.

A bíróság rendelkezett arról, hogy ez idő alatt a lány nem hagyhatja el bejelentett lakhelyét engedély nélkül, csak hetente egy napon három órára mindennapi szükségleteinek biztosítása érdekében. A bűnügyi felügyelet szabályainak betartását az illetékes rendőrkapitányságnak kell ellenőriznie, a diáklány mozgását nyomon követő technikai eszközzel.

Felidézték, január 25-én 15 óra körül két fiatalkorú lány verekedett össze Debrecenben, a Vénkert városrészben lévő Sinai Miklós utcában. Egyikük elővett egy kést, amellyel többször megszúrta iskolatársát, aki életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A rendelkezésre álló adatok szerint a konfliktus mögött egy fiú miatti féltékenység állt.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen elfogták a késsel támadó lányt – olvasható a közleményben.

A fiatalkorú lányt csütörtökön vette őrizetbe a rendőrség.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a gyanúsított bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta, ezt a bíróság megalapozottnak találta. A döntést a bűncselekmény súlya mellett azzal indokolták, feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás alatt elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, emellett tartani lehet attól, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság végzése jogerős.