hirdetés

Emberkereskedő családot fogtak a rendőrök és a TEK kommandósai. A VIII.kerületi rabszolgatartók egy 18 éves lányt kényszerítettek kegyetlen és embertelen módon prostitúcióra. A fogvatartott lányt a közösségi oldalon környékezték meg elrablói. eléggé elkeserítő, hogy ma Magyarországon ilyen bűnügyek megtörténhetnek.

 

Emberkereskedelemmel gyanúsít a rendőrség egy anyát, fiát és annak barátnőjét. A gyanú szerint egy 18 éves lányt készítettek prostitúcióra a VII. kerületben. A rendőrség a TEK segítségével kapta el őket.

A 22 éves férfi egy közösségi oldalon talált rá a 18 éves lányra. Rövid ideig ismerkedtek, majd 2022 márciusában találkoztak is, egy budapesti gyorsétteremben. Az étterem után a férfi fel is vitte őt VII. kerületi lakásába.

A lányt a férfi előbb megpróbálta rábeszélni a prostitúciós tevékenységre, majd egyre erőszakosabb lett: fenyegette, végül bántalmazta is őt. A kényszerítéshez csatlakozott a férfi anyja és barátnője is, míg a lány engedett. A keresett pénzt pedig simán elvették tőle.

A fogvatartók az interneten hirdették a szexuális szolgáltatást, helyszínként a lakásukat biztosították. Először a lány ki sem mehetett a házból, majd már az utcára is kiküldték őt, hogy szerezzen kuncsaftokat. Ekkor sikerült megszöknie és segítséget kérnie a 18 éves sértettnek.

A nyomozás során felmerült, hogy az elkövetőnek fegyvere van, ezért a BRFK a TEK műveleti egységének közreműködésével fogták el a gyanúsítottakat március 26-án. A lakás átkutatásakor találtak egy pisztolyt, melyet jelenleg fegyverszakértő vizsgál.

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult a rabszolgatartó család ellen eljárás. A 22 éves K. Bélát és anyját, a 41 éves R. Helgát őrizetbe vették, március 29-én pedig a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Harmadik társuk, a 19 éves B. Nikoletta szabadlábon védekezhet, egyelőre.

 

(Csákány Tibor )