hirdetés

A rendőrség még csak most rendelte el kiskorú veszélyeztetésének bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen egy fővárosi, VIII. kerületi intézetnél a nyomozást. Mint arról mi is beszámoltunk, állítólag a szorult helyzetben lévő gyerekeket szexuálisan kizsákmányolták, legalábbis sokan ezt állítják. A háttérben azonban mindez lehet, hogy egy lejárató akció része csak.

nevelointezetA BRFK azt írta, hogy július 19-én elektronikus úton érkezett bejelentés a BRFK-ra, amely szerint egy fővárosi intézetben a lányokat rendszeresen zaklatják és az emberi jogokat lábbal tiporják.
A rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, aki közölte, hogy bejelentését július 20-án a BRFK VIII. kerületi kapitányságán személyesen is megtette. Elmondta továbbá, hogy nehézségekbe ütközik a kapcsolattartása az intézetben lakó barátnőjével – a lányt inzultus érte és információval rendelkezik arról, hogy esetenként a nevelők szexuális kapcsolatot létesítettek a bentlakókkal.
A nyomozók ezt követően megjelentek az intézetben, és meghallgattak egy a bejelentésben megnevezett kiskorú lányt, aki nem tudott elmondani olyan információt, amely igazolná, hogy sérelmére bűncselekményt követtek volna el – írták.
Augusztus 31-én ismeretlen embertől származó bejelentés érkezett a BRFK-ra. Ez olyan internetes üzenetváltásokat tartalmazott, amelyeket erősen korrektúráztak: helyenként hiányosak voltak. A beszélgetésekből arra lehetett következtetni, hogy azok egy részét volt gyermekotthonosok vagy ismerőseik írták.
A fentiekkel összefüggésben múlt pénteken a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fővárosi kirendeltsége is bejelentést tett, amely alapján a BRFK feljelentéskiegészítést rendelt el. A beszerzett adatok alapján a rendőrség a tényállás feltárása érdekében büntetőeljárást indított – olvasható a közleményben.
A Bors szerdán számolt be arról, hogy – jogvédők és hozzátartozók szerint – egy a cikkben meg nem nevezett magyarországi otthonban a nevelők édességért, zsebpénzért, kimenőért cserébe szexet kértek a rájuk bízott kiskorú gyermekektől. Jogvédőknek tizenöt fiatal mert vallomást tenni, ezekben az is szerepel, hogy valaki teherbe esett az intézmény egyik nevelőjétől és meg is szülte a gyermeket – írta a lap.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága csütörtökön azonnali vizsgálatot rendelt el a sajtóhírekben érintett gyermekotthonnál. Pénteken Czibere Károly államtitkár úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a korábbi ellenőrzések nem kifogásolták a szóban forgó, Alföldi utcai intézményben végzett szakmai munkát.

(Fotó: illusztráció)