hirdetés

Szombat éjszaka csúcsot döntött a röszkei határra érkező gyerekek száma, több mint száz kiskorút fogott el családtagjaikkal együtt a Szegedi Határrendészet, akik rácsok mögött várakoztak.

Menekült gyerekek Szeged

 

A menekültek több mint fele gyerek, az ENSZ Menekültügyi Szervezetének 2014-es adatai szerint akkor 51 százalékuk 18 év alatti volt, ez az évtized legmagasabb aránya, ami a migrációs robbanás miatt várhatóan 30 százalékkal emelkedik idén.

Eddig 247 kísérő nélküli kiskorú menekült érkezett Magyarországra. Ők a fóti gyerekotthonba kerültek. Nagyrészt a tízes évei végén járó, 18 év alatti fiúk, akik egyedül vágtak neki a nagy útnak, ők általában csak egy-két éjszakát maradnak, aztán mennek tovább. De vannak köztük olyanok, akik útközben keveredtek el családjuktól.

Az év végéig becslések szerint nagyjából 6 ezer fiatalkorú érkezik hozzánk.  A határrendészetek nincsenek felkészülve ennyi gyermek fogadására, főleg a csecsemők ellátására, ugyanis kevés pelenka és bébiétel van készleten, de gyermekgyógyszerből is hiány van.

Szombat éjszaka csúcsot döntött a röszkei határra érkező gyerekek száma, több mint száz kiskorút fogott el családtagjaikkal együtt a Szegedi Határrendészet.

A hatóságok állítólag emberségesen bánnak a kirendeltségre szállított határsértőkkel, vizet és szendvicseket kapnak, azonban amíg zajlik az intézkedés egészen az elhelyezési transzportig még a két-három éves gyerekek is órákig rács mögött zsúfolt körülmények között várakoznak a felnőttekkel együtt.

Az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vasárnap a helyszínre sietett, hogy segítsen a gyermekes családoknak, ruhákkal, tartós élelmiszerekkel, műanyag edényekkel érkeztek.

Az egészen kicsi gyerekek ellátására a hatóságok nincsenek felkészülve, ezért a szervezet rögtönzött adománygyűjtési akcióba kezdett, eddig 150 ezer forintértékben sikerült bébiételeket, pelenkákat és gyógyszereket vásárolni.

Közben egy három napja szerveződő szegedi fiatalokból álló közösség is a menekültek segítségére sietett, a Mig Szol Szeged csoport egyre duzzad, tegnapi 30 taglétszámuk mostanra közel ezer főre bővült. Civilek ennivalót visznek a helyszínre, és az ottani elvileg fizetős WC-t minden nap kipucolják, hogy a menekültek ingyen használhassák. Még egy önkéntes tolmács is van velük, 30 éve az iraki háború elől menekült egyetemi oktató lánya.

A hatóságok felhívták a figyelmet, hogy nagy szükség lenne még meleg takarókra is, különösen a gyermekeknek, továbbá pelenka, tápszer, bébiétel és gyerekgyógyszer is kevés van raktáron.

 

Fotó: Facebook/Age of Hope