hirdetés

Nagyon vártuk április 3-át, izgatottan, már-már kezeinket ropogtatva az oly nagyon beharangozott Isten nyomában című doku-realista sorozat első epizódját Morgan Freemannel. Azonban hatalmas csalódás ért engem és a fiamat is. Egy összedobált, rossz, elcsúszott szinkronnal, így rossz vágóképekkel tarkított valamit láthattunk, ami élvezhetetlen és botrányos lett.

isten nyomában

Feltehetőleg a National Geographic magyar adásáért felelős vezetők verhetik a fejüket a falba a tegnap esti Isten nyomában sorozat miatt. Az ígéretesnek tűnő sorozat ugyanis egy rosszul sikerült, amatőr valami lett. Hiába szerepelt benne a közkedvelt Morgan Freeman, hiába volt a cím parádés. Hiába vártuk azt, hogy a színész-műsorvezető mit hoz ki az apokalipszis fogalmából, sajnos mindezen várakozásunk füstbe ment.

A sorozat szinkronja ugyanis elcsúszott rendesen. Miközben Freeman a lámával beszélgetett, már bizony egy öltönyös urat láthattunk mindvégig, aki minden bizonnyal nem a tibeti láma volt.  Sőt az indiai hindu képsorok alatt épp a maják által jósolt világvége helyszínét kellett volna a kedves nézőnek vizuálisan észrevennie, de ez nekünk nem sikerült.

Sajnos ez komoly kudarc volt  National Geographic részéről. Malőr, sőt súlyos szakmai hiba.

Az Oscar-díjas színész producere és házigazdája a hatrészes szériának, amely a teremtés, a csodák vagy éppen a halál utáni élet témájában boncolgatja, az élet értelmét, próbál választ találni olyan kérdésekre, hogy van-e Isten, hogy mi történik velünk a halálunk után.

Freeman hét országot járt be a forgatás során, többek között az egyiptomi piramisokban, a Gangesz partjain és a jeruzsálemi Siratófalnál próbált a hit mélyére ásni, átvizsgálva a különböző vallások életről és halálról vallott dolgait.