hirdetés

A Real Madrid kisebb csodát tett. Hisz kétgólos hátrányból állt fel s jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. A Wolfsburg nem sokáig örülhetett, mert CR7 másfél perc alatt lerendezte a vendégeket, s a mérkőzésen végül Ronaldo megcsinálta a mesterhármasát is.

ronaldo-marca

A Real Madrid a párharc első mérkőzésén 2-0-ra kikapott a Wolfsburgtól. Zidane a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy fontos, hogy higgadtan játsszanak, a továbbjutást nem az első percekben, hanem 90 perc alatt kell eldönteni. A mérkőzés első komoly helyzete a Real Madrid előtt adódott, Sergio Ramos csúsztatása a 6. percben a kapufára hullott. A Real Madrid tovább nyomott az első negyed órában, Ronaldo másfél perc alatt két gólt szerzett. Előbb Carvajal szerzett labdát a középpályán, majd passzolt középre, Ronaldónak nem volt nehéz dolga, közelről lőtt a kapuba.

Alig egy percre rá ismét Ronaldo volt eredményes, Kroos szögletét fejelte szépen a Wolfsburg kapujába. Ez volt Cristiano Ronaldo 15. gólja az idei Bajnokok Ligájában, ezzel összetettben már döntetlen volt az állás.

Érdekesség, hogy ez volt Cristiano Ronaldo 125. BL-meccse, amelynél többel csak négy játékos rendelkezik. Ezekből a mérkőzésekből 39-et játszott a Bernabéuban Ronaldo, ezeken eddig 36 gólt lőtt.

A félidő hátralévő részében a Real Madrid nem kockáztatott, a Wolfsburg többször is távoli lövésekkel próbálkozott, sőt, Bruno Henrique egy nagy helyzetet is kihagyott a 37. percben. A Wolfsburg a kétgólos hátrány ellenére szervezett maradt, viszont rossz hír volt számukra, hogy a legkreatívabb játékosukat, Draxlert a 32. percben le kellett cserélni.

A félidőben 2-0 volt az állás, ami azt jelentette, hogy a Real Madrid továbbra sem kapott otthon gólt idén a Bajnokok Ligájában.

A második félidőt óvatosan kezdte a két együttes, az első komoly helyzet a Real Madrid előtt adódott a 60. percben, miután Naldo szerencsétlenül ért a labdába, és majdnem öngólt szerzett. Öt perccel később Sergio Ramos már a második kapufáját fejelte, a labdát a gólvonal környékén fogta meg Benaglio. Kassai Viktor nem ítélt gólt.

A második félidő elején passzív Real Madrid a 77. percben megszerezte a harmadik gólját is. Ronaldo a tizenhatos előteréből végezhetett el egy szabadrúgást, és a szétugró sorfal tagjai közt erősen a kapuba lőtt. Ez volt Ronaldo ötödik mesterhármasa a BL-ben, ennyivel csak Lionel Messi rendelkezik.

A 81. percben Benzema eldönthette volna a továbbjutás sorsát, de a lövését Benaglio szépen tolta a kapufa mellé. A Wolfsburg kapusa később Jese lövésénél is szépen védett.

A meccsen nem született több gól, a Real Madrid Cristiano Ronaldo mesterhármasának köszönhetően 3-2-es összesítéssel továbbjutott az elődöntőbe.

(Fotó: marca.com)