hirdetés

Ezrek szavaztak arra, hogy végre-valahára egy fővárosi fa is megnyerhesse a nemes viadalt. A győztes platánt még Horthy idejében ültették a térre, azóta sok mindent átvészelt.

jaszai-ter-juharHat hétig tartott a rettegett Ökotárs Alapítvány online szavazása arról, hogy melyik magyarországi fa legyen az Év Fája – áll a közleményükben. Összesen 18 ezer szavazat érkezett, a győztes pedig 3545 voksot kapott: a Jászai Mari tér platánfája.

A 2010 óta évente megrendezett versenyre minden közösség nevezhet fát, és idén először nyert itt fővárosi növény. Az említett platánt 1936–38 között ültették, az ország egyik leglátogatottabb fájaként ír róla az Ökotárs. Még Radnóti Miklós özvegye, „Fifi néni” is sokat figyelte az öreg fát, aminek a tövében együtt piknikezett Radnótival.

Kiosztották a Hős Fa címet is, amit „a Városliget hős platánja” kapott meg.
Ez a Liget egyik első fája, ahogy írják róla, „azt az életérzést és hangulatot testesíti meg, amely miatt a budapestiek valójában szeretik a Városligetet.” A fa veszélyben van, mert a tövében vinnének el egy új sétányt. Úgyhogy ez a növény az erőt és elszántságot szimbolizálja.
A győztes fák nemcsak a címet nyerték el, hanem más jutalomban is részesültek. Az Év Fája egy speciális kezelést fog kapni, míg a Hős Fa egy állapotfelmérést és kezelési javaslatot. Az előbbi fa indulhat majd az európai faversenyen is, amit tavaly épp egy magyar növény nyert, a bátaszéki molyhos tölgy.