hirdetés

Nincs pénze a szegedi gyerekklinikának speciális szállítóeszközre, korábban kézben hordták a kisbetegeket a kórházon belül az egyik épületből a másikba, a felnőtthordágyak az ajtók mérete miatt nem voltak erre alkalmasak. Az intézmény altatóorvosa találta ki, hogy a bevásárlókocsik gyermekmatracokkal kibélelve megfelelőek lennének a célra. 1998 óta így szállítják a gyerekeket az épületek között, ami nagyban megkönnyítette a kórházi dolgozók és a kicsik helyzetét.

bevásárlókocsis gyermekhordás

Fotó: Délmagyarország

A kocsikat felszereltük infúziós állvánnyal, oxigénpalackkal, kézi lélegeztető és kézi váladékszívó eszközzel a – sok esetben súlyos állapotban lévő – betegek biztonságos szállítása érdekében. Ez akkor – és sajnos még ma is – ritkaságszámba ment / megy Magyarországon, azóta is szívesen használják a klinikákon. Szegény ember vízzel főz, de attól még lehet jó a főztje” – írja posztjában az ötletgazda orvos, Dr. Praefort László.

Mindennek már 17 éve, akkoriban jelentek meg az első szupermarketek, a szemfüles orvos rögtön észrevette, hogy bevásárlókocsik praktikusak lennének a klinikai gyermekek hordozására. Nem mindegyik eszköz volt éppen megfelelő a betegszállításra, az egyik túl kicsi, a másik túl mély volt. Végül a most 73 éves orvos, aki 44 évig dolgozott a gyermekkórházban megtalálta a legmegfelelőbbet, amit egy nemzetközi áruházlánc használ üzleteiben. Dr. Praefort László a Délmagyarország lapnak azt is elmondta, hogy valószínűleg a bevásárlókocsis gyermekhordás rendszere megmarad a szegedi a Szent-Györgyi Albert Klinikán, mivel a speciális gyermekhordozók rendkívül drágák és a kórház szűkös költségvetését más – praktikus megoldásokkal nem helyettesíthető – szükségesebb eszközökre fogják fordítani.