hirdetés

Az élet sokszor igazságtalan, és az önhibájukon kívül rászorulóvá váltaknak az ünnepek időszaka az egyik legnehezebb. Sajnos volt bőven most is annyi rászoruló család, akik örültek a váratlan húsvéti segítségnek. A meglepetés és az adomány az önkéntes lelkészeknek köszönhetően picit könnyebbé és szebbé tették az ünnepeket.

 

Gondoljunk csak bele, milyen lehet egy olyan családnak, amely nem engedheti meg magának, hogy a gyerekekkel méltó módon megünnepelje a húsvétot, mert a mindennapi betevő biztosítása nehézkessé vált. Nem is beszélve azokról, akik még az otthonukat is elveszítették. Ráadásul a jótékonysági szervezetek azt tapasztalják, hogy egyre több a rászoruló, viszont jóval kevesebb az adomány.

A szcientológia önkéntes lelkészek idén is – amint az elmúlt években minden húsvétkor – szállítottak adományokat a TündérPakk Alapítványnak és a Nagycsaládosok Újpalotai Egyesületének. Több száz tojást és csokinyulat, ruhát, játékot, tanszert, továbbá tisztitó- és tisztálkodási szereket tartalmazott idei adományuk.

Mindkét alapítvány rengeteg családot ér el, az évek folyamán egyre többet.

A TündérPakk Budapest mellett vidéken is jótékonykodik, így a most kapott adomány nagy részét azonnal továbbvitték egy olyan helyre, amely családok átmeneti otthonaként szolgál, míg a csokinyuszikat egy általános iskola tanulói kapták.

A Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete több mint kétszáz család tagjait látja el folyamatosan, akik a közösségépítés szellemében az egyesület által szervezett vasárnapi Húsvéti Családi Napon a csokikeresés, bográcsozás, focizás, zenélés, tollasozás, rajzolás és úgy általában mókázás örömeivel feledkezhetnek meg arról, hogy a hétköznapokban szűkölködniük kell.

Szerencsére összefogással szebbé lehet varázsolni sokak ünnepét.