hirdetés

A szülőket intő közhelyet már tudományosan is igazolták. Egy amerikai egyetem kutatócsoportja által végzett felmérés szerint, a túldicsért gyerek nárcisztikus lesz.

nárcisztikus gyerek

 

Brad Bushman, az Ohio State University kommunikációs professzora és csoportja kutatta a nárcizmus bölcsőjét, mivel szociálpszichológiai kimutatások alapján az utóbbi három évtizedben ugrásszerűen emelkedett a személyiségjegy jelenléte.

A vizsgálat során kikérdezték a szülőket, hogyan dicsérik meg a gyerekeiket, amikor azok elérnek valamit. Aztán összehasonlították az eredményeket a gyerekek önbecsüléséről és narcisztikusságáról kapott eredményeikkel. Ötszáz  7-12 év közötti diák és családjuk körében végezték a felmérést, aminek végére a legfiatalabbak is betöltötték a 8-at. A szakember szerint az ennél kisebb gyerekek korosztályi sajátossága a nárcizmus, tehát őket még nem érdemes vizsgálni ebből a szempontól. A tanulmányt a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban publikálták.

Megállapították:  a szülők jó szándékú, de elhibázott neveléssel egoista generációt alkotnak. Bushman azt állítja, nem mindegy, hogy hogyan dicsérjük a gyereket, mikor elér valamit.

A hasonló kijelentések, mint a “különleges vagy”, “kivételes és okos vagy”, “ügyesebb vagy a többinél” a kutatók szerint nem jó stratégia a verbális jutalmazásra, ugyanis így önelégült felnőtt válik a kicsiből. Ezek helyett inkább a teljesítményt, az elért eredményt díjazzuk.

A túlértékelt gyerek felnőve nem kapja meg azt a kivételes bánásmódot, amivel a szülei kényeztették, gyakran agresszívan reagál, az ilyen jellemvonásokkal rendelkező emberek társas kapcsolatai és párkapcsolatai is rendkívül sérülékenyek lesznek.

A professzor szerint fontos különbséget tenni az egészséges önbecsüléssel rendelkező, és a nárcisztikus egyén között, az előbbi úgy gondolja ér annyit, mint más; az utóbbi többnek hiszi magát másoknál.

A kutatók megvizsgálták azt is, a szülők mennyire értékelik túl gyerekeiket. Az eredményekből egyértelműen kiderült, hogy azok a gyerekek lettek narcisztikusabbak, akiket állandóan túlértékeltek a szüleik.