Aggasztó TBC helyzet
2014-07-16 12:57
Évente 650 ezer gyereknél alakul ki tbc. A betegség legfőképp 22 országban okoz gondot- állítja egy most megjelent kutatás. Ez a szám sajnos jóval nagyobb, mint ahogy azt az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO becsülte. A fertőzés nem kevesebb mint 15 millió gyermeket veszélyeztet.
A The Lancet Global Health című szaklapban most megjelent tanulmány szerint mintegy 15 millió gyereket veszélyeztet a fertőzés, és közel 53 millióan élnek látens tuberkulózis-fertőzéssel, mely bár nem jár tünetekkel, bármikor aktív TBC-vé válhat. Az eredményeink alapján kiemelt fontosságú, hogy az érintett gyerekek, vagyis akik fertőzött felnőttel élnek egy háztartásban, preventív antibiotikumos kezelést kapjanak – mondta dr. Peter Dodd, a University of Sheffield szakértője.
A korábbi gyakorlattól eltérően, mely a gyermekgyógyászati esetjelentéseket elemezte, a kutatók matematikai modelleket alkalmaztak, hogy megállapítsák, hány gyerek lehet érintett. Míg az előbbi módszer országonként, régiónként nagy eltéréseket mutathat, a matematikai megközelítés sokkal pontosabb képet ad.
A modell során figyelembe vették a szociális és epidemiológiai változókat, az átoltottságot és egyéb fertőzéseket is. A kutatás során kiderült, hogy csak a Tébécés esetek 35 százalékát fedezték fel – ez a felnőttek esetében 66 százalék. Indiában a legrosszabb a helyzet.
A tuberklózis az egyik legsúlyosabb fertőző betegség, évente 8,6 millió új beteget regisztrálnak, 1,3 millióan pedig bele is halnak a fertőzésbe. A világ népességének egyharmada fertőzött, de ezek nagy része lappangó – vagyis nem alakult ki náluk a betegség (erre mindössze 10 százaléknyi esély van), és nem is fertőz. Az új betegek nagy részét Ázsiában és Afrika szubszaharai országaiban regisztrálják.
A WHO szerint 2050-re 33 országban (Európában és Észak-Amerikában) teljesen eltűnhet a TBC.