hirdetés

Az SOS Gyermekfalvakat eddig sikeresen elkerülte a járvány a számos óvintézkedésnek köszönhetően. A biztonsági intézkedések, az iskolák és óvodák bezárása miatti többszöri étkezés és a digitális oktatáshoz, valamint az egészségügyi óvintézkedések miatti szükséges eszközök beszerzése azonban drámaian megnövelte a civil szervezet költségeit, miközben a gazdasági válság miatt nagymértékben csökkent a vállalatok felől érkező adomány. A közel négyszáz gyermeknek otthont adó szervezet ezért most a lakossághoz fordul segítségért: adománygyűjtő kampányba kezdtek.

 

Korábbi példákból tudjuk, hogy egy nagyszámú közösség esetében vírusos fertőzést megelőzni komoly kihívás. Az SOS Gyermekfalvak nagyságrendileg 1,5 millió forintot költött eddig arra, hogy biztonságban tudhassa nevelőszülői családjaikat védőfelszerelések, tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és egészségügyi maszkok eljuttatásával. Emellett, a digitális oktatás lehetővé tétele érdekében számítógépeket szereztek be és erős internet kapcsolatot biztosítottak a családoknak, hogy a gyerekek zökkenőmentesen haladni tudjanak a tanagyaggal.

A családokat a gyerekek napi ötszöri étkeztetése is megterhelte. A hirtelen keletkezett extra kiadások csökkentése érdekében az Alapítvány összesen 3 millió forintot fordított a támogatásukra. Nem csak a nevelőcsaládok szembesültek váratlan költségekkel, hanem maga az SOS is. Az intézkedések súlyos anyagi vonzatai olyan gazdasági környezetben érték őket, amikor a vírushelyzet következményei az adománygyűjtési bevételeiket is veszélybe sodorták.

Sok mindent tettünk a járvány elleni védekezés érdekében, és boldogok vagyunk, hogy eddig még minden SOS család egészségét sikerült megóvnunk. Azonban a védekezés sok extra kiadással járt, és ezeket most pótolnunk kell, hogy a hatáskörünkbe tartozó közel 400 gyerek továbbra se szenvedjen hiányt semmiben. Nem tudjuk, hogy meddig tart még a járvány-időszak, de az élet lassan újraindul. A családoknak és a velük dolgozó szakembereknek továbbra is biztosítani kell, hogy állandóan rendelkezésre álljon számukra a megfelelő védelem. Arra készülünk, hogy még hónapokig óvnunk kell a családokat, és gondoskodnunk az egészségük védelméről – mondta Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

A jelenlegi helyzet számtalan olyan vállalati szektornál változást hoz, melyek adományaira nagyban támaszkodtak eddig. Eddig már két szektor is jelezte, hogy az idei évben valószínűleg nem fogja tudni anyagilag támogatni a gyermekek biztonságos otthonának fenntartását: a szállodaszektor és az autógyártás. Az előrevetített bevétel kiesésük erre az évre nettó 90 millió forint, amelynek nagy része a vállalati szektorból érkezik az Alapítványhoz. Ezért most a lakossághoz fordul a nagymúltú civil szervezet, hogy magánadományokból pótolja a kieső vállalati támogatást.