hirdetés

Figyeljünk gyerekeink testsúlyára. A gyerekek súlya és fizikai aktivitása hatással lehet a gondolkodási és tanulási képességeikre – állítja egy új tanulmány. A kutatók összesen kilencven gyermeket vontak be, közülük 45 túlsúlyos volt. Az eredmény picit sokkoló.  

gyerek kajcival

A kutatók 45 normál testsúlyú gyermeket vizsgáltak a 7–11 éves korosztályban. 24 gyerek rendszeresen mozgott, a többiek viszont nem. A vizsgálat során azokat a gyerekeket tekintették fizikailag aktívnak, akik szervezett körülmények között, rendszeresen mozogtak. Ilyen tevékenységnek minősült például az úszás, a torna, a focizás vagy a tánc, ha hetente legalább egy óráig végezték. A vizsgálatba 45 túlsúlyos és fizikailag inaktív gyermeket is bevontak.

Ahogy az várható volt, a normál testsúlyú gyermekeknél alacsonyabb volt a testzsír szintje és alacsonyabb volt a nyugalmi szívfrekvenciájuk is, mint a túlsúlyos, fizikailag inaktív gyerekek esetében. Ugyanakkor a kutatás során arra is fény derült, hogy az aktív gyerekek jobban teljesítenek bizonyos mentális képességeket felmérő teszteken, jobban tudnak tervezni és összpontosítani, mint az inaktív társaik.

A vizsgálat eredményeit a Pediatric Exercise Science című folyóirat online felületén tették közzé.

Bár a vizsgálat során összefüggést találtak a gyerekek fizikai aktivitása és mentális képességei között, ez még nem jelent egyértelmű ok-okozati összefüggést.

A tanulási teljesítmény még a normál testsúlyú gyermekek között is eltérő lehet. Ez bizonyíthatja, hogy a fizikai aktivitás jelentős mértékben befolyásolhatja az agy működését  – mondta sajtótájékoztatójában Catherine Davis, a közlemény szerzője, az augustai Medical College of Georgia pszichológusa.

A jó hír az, hogy a család és az iskola közreműködésével fokozható a gyerekek fizikai aktivitása – tette hozzá Davis.

Ha el tudnak hagyni néhány felesleges kalóriát az étrendjükből és elkezdenek rendszeresen mozogni, az a gyerekek testsúlyán is meg fog látszani.

Davis ezen túlmenően hozzátette, hogy ők a vizsgálatukban leginkább a gyermekek testsúlyára összpontosítottak, de valószínűleg még pontosabb képet lehetne kapni, ha a testzsír mennyiségét is figyelembe vennék. A vizsgálatba bevont túlsúlyos gyerekek tömege például a nagyobb mennyiségű testzsír miatt volt magasabb, és nem a megnövekedett izomtömeg miatt.

A kutatók szerint a későbbiekben tervezett vizsgálatokba olyan túlsúlyos gyerekeket is be kellene vonni, akik fizikailag aktívak annak érdekében, hogy fel tudják mérni, hogy a mozgás az ő esetükben is javítja-e a szellemi teljesítőképességet, illetve így talán többet megtudhatnak arról is, hogy a testsúly és a mozgás milyen hatással van a gyerekek mentális egészségére.