hirdetés

Áll a bál Zuglóban. Sokak szerint Karácsony visszahívja az összes olyan kerületi cégvezetőt, akiket a baloldal erőltetett rá. A polgármester Karácsony Gergely – bár a baloldali és liberális szavazók és pártok is támogatták – nem igazán tartja már a szóbeli megállapodásokat. Sőt, egyre több Hagyó embert vesz maga köré, mert őket nem az MSZP küldte a kerületbe.  No, ez senkinek sem tetszik. Már a Fidesz helyi képviselői is lázadoznak, próbálják Karácsony hatalmát gyengíteni, hiába kaptak brutálisan magas tiszteletdíjat. Mi több az egyik alpolgármester jelen állás szerint Fideszes lesz, a mostani baloldali kötődésűt pedig meneszti Karácsony.

 karácsony x

Hogy igaz-e vagy csak Bosnyák téri pletyka egyelőre nem tudni pontosan, de sokak szerint elmérgesedett a helyzet Zuglóban. Karácsony állítólag az MSZP kéréseit nem igazán veszi figyelembe, inkább a Fidesz helyi képviselőivel kokettál. Éppen ezért akár kenyér törés is lehet Zuglóban, mert Karácsony Gergely kinevezett olyan cégvezetőket is és önkormányzati vezető tisztségviselőket, amelyről korábban nem volt szó. Így kerülhetett Zuglóba sok-sok Hagyó hívő, illetve a hírhedt BKV per fővádlottjának közeli munkatársa.  Nos, feltehetőleg inkább ez okozhatja a feszültséget a kerületben. Persze sok más baj is van. Állítólag Karácsony már meg is írta azon vezetőknek a visszahívásáról, illetve leváltásáról szóló levelét, akik az MSZP emberei.  Karácsony polgármestert persze az új partnerei a helyi Fidesz képviselői is szépen sakkban tartják. Helytelennek tartják, hogy Hajdú Flórián, a polgármester általános helyetteseként úgy kerül számtalanszor kapcsolatba a zuglói vagyonkezelő cég vezérigazgatójával, hogy közben rokonok.

 

Nem beszélhetünk összeférhetetlenségről, de szerintünk ez tarthatatlan állapot. Még ennél is nagyobb probléma, hogy Baracskai Gábor megkerülte a felette munkáltatói jogokat gyakorló polgármestert, és Feigli Ferencet nevezte ki helyettesének. Baracskai Gábor és Feigli Ferenc felmentése mellett azt is javasoljuk, hogy január 22-én az átmeneti időszakban eljáró vezérigazgatót is válasszuk meg. Fontosnak tartjuk átgondolni azt is, hogy a hosszú távú eredményes és átlátható működés érdekében pályázat útján válasszuk meg az új vezérigazgatót – mondta Rozgonyi Zoltán, a Pestisrácoknak.

 

Úgy tudjuk, Karácsony alpolgármestere szeretne lenni a Fideszes Rozgonyi Zoltán, aki ugye a polgármesteri választásokat elbukta. Ráadásul  Rozgonyi évekig asszisztált Papcsák Ferencnek a fura és néha megkérdőjelezhető ügyeihez. Mindezt pedig a jelenlegi polgármester akár támogathatja is, de ehhez a baloldalt ki kell rúgnia. Persze az egy jó kérdés, hogy Karácsony melyik kényszerházassággal fog jobban járni?

Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke anno a kampányában azt ígérte,  hogy megválasztása esetén átláthatóan vezeti majd a kerületet, kizárja a korrupciót és üvegzsebe lesz az önkormányzatnak. Ennek ellenére a zuglói vagyonkezelő cég honlapján a mai napig semmilyen adat nem lelhető fel Baracskai Gábor és Feigli Ferenc illetményéről, a megkötött szerződésekről. Így egyelőre azt sem tudni, hogy Feigli és Baracskai leváltása mekkora plusz költségekkel jár majd.

A PestiSrácok.hu szerint a liberálisok mintakerületébe nem csak a Hagyó – Demszky-korszak figurái ejtőernyőztek be, hanem az MSZP-hez erősen kötődő “szakemberek” is. Feigli és Török Zsolt után Mesterházy Attila korábbi sajtótitkára, a Klubrádió egykori washingtoni tudósítója, Csernyánszky Judit is a Karácsony vezette kerületben kapott állást, ő lett a Zuglói Lapok főszerkesztője.  A PestiSrácok.hu arról is értesült, hogy Vágó István menye is Zuglóba ejtőernyőzött. Információink szerint ugyanis Baracskai Gábor december 15-én jogi feladatra vonatkozó szerződést kötött a Vágó István menyéhez, Makadán Szófiához köthető ügyvédi irodával. A zuglói üvegzseb hiánya ennél a szerződésnél is tetten érhető, a dokumentum részleteit a mai napig homály fedi. Információink szerint azonban ezzel a szerződéssel sem járt jól a zuglói költségvetés.

 

( EstiÚjság – Pestisracok )