hirdetés

Jó minőségű, ugyanakkor a tavalyinál kisebb mennyiségű szőlő termett az idén Villányban. A borászokat a fagy sem kímélte és növényvédelmi szempontból is keményen helyt kellett állni, közölte Nagy Gergely, a borvidék hegyközségi tanácsának titkára.
villanyBizakodóak és mindenképpen jó évjáratot várnak a borászok a napokban véget ért szüret után, a következő időszakban dől el, hogy kiemelkedően jó lesz-e az idei bor minősége – mondta a szakember.

Emlékeztetett arra, hogy a késő tavaszi fagykárok helyenként megtizedelték a termést, ami a borvidék egészén becslése szerint 5-10 százalék közötti terméskiesést okozott.

A termésmennyiség hektáronként 60 és 65 mázsa között alakult – vélte Nagy Gergely, hozzátéve, hogy a pontos adatok november 30-a után lesznek elérhetőek.

A hegybíró szerint növényvédelmi szempontból az idei évjárat a tavalyinál lényegesen rosszabb volt. A gazdáknak a nyári időszakban általában szokásos kéthetenkénti növényvédelmi beavatkozásokat tíznaponta kellett megismételniük. A termelők nagy része azonban jól vette az akadályt.

Nagy Gergely jelezte: a borvidéken immár megszokottá vált, hogy a különböző szőlőfajták érési ideje összecsúszik, ami a szüreti időszakban komoly munkacsúcsot és logisztikai problémát is okoz a feldolgozókban.

A villányi gazdák többsége szeptember elején szüretelte a borvidék sajátosságát jelentő portugieser vörösbor alapanyagául szolgáló kékoportót. A borvidék kedvelt testes, karakteres vörösborait adó bordeaux-i fajták közül szeptember közepén indult a merlot szüretelése, a cabernet franc és sauvignon fajtáké pedig októberben.

Nagy Gergely a 2017-os évjárat szempontjából legfontosabbnak nevezte, hogy a télen – a szőlőnövény kártevőit elpusztító – faggyal járó tartós hideg legyen.