hirdetés

Nos nagy a találgatás a NAV vezérének menesztése ügyében. Tény, hogy nagy adóeljárási reform jön, “Orbán Viktor nagy változásokat szeretne, azt szeretné, hogy kurzus-, gondolkodás- és mentalitásváltás jöjjön harminc év után” – jelentette be Lázár János a szokásos csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az azonban korántsem biztos, hogy a sokat támadott elnök Vida Ildikó marad vagy épp megy, hisz úgy tudjuk minden pletyka róla alaptalan volt. Az persze már más kérdés, hogy az elnök asszony esetleges menesztéséről szóló mostani hírek nem-e annak tudhatóak be, hogy a kormányfő régi volt jó barátjával Simicska Lajossal megromlott a Fidesz viszonya és így azokkal is, akik esetleg mernek beszélni, találkozni a miniszterelnököt le szidó üzletemberrel. Lehet, hogy Vida elnök asszony ennek a konfliktusnak lesz az áldozata, hisz a NAV már Vida vezetése óta elkezdte az oly áhított paradigmaváltást. Ezért csaptak le a celebekre a NAv-sok, s ezért öltöznek be néha Mátyás királyi jelmezekbe, hogy a csalókat leleplezzék.

Goodfriend ügyvivő s Vida

A cél, hogy az adóigazgatási eljárás a vállalkozásoknak egyszerűbb legyen, az adóhatóság a vállalkozásokat ne ellenségnek tekintse, tette hozzá.

Lázár János azt mondta, az új eljárási tartalomhoz új forma jön majd. “A NAV jelenlegi vezetői ebben nem fognak részt venni. Van erről információm, de nem osztom meg önökkel” – mondta az újságíróknak az RTL kérdésére. Hozzátette: azt ugyanakkor nem lehet elvitatni a NAV-tól, hogy az adót egyre hatékonyabban szedi be, amit a költségvetés rá kiró, azt teljesíti.

Lázár János mindezt azután mondta, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjjában a NAV vezetők esetleges távozását sürgette azzal a mondtaával, hogy az átalakítás után szükség lehet személyi változásokra, mert a kitiltási ügy kezelése sajnos gyengítette az adóhatóság mostani vezetését. S a közbizalmast is érintette.

A kitiltási ügyben érintett Vida Ildikó addig látja el feladatát, amíg a kinevező és kinevezett kölcsönös bizalma megvan, közölte a nemzetgazdasági miniszter a lapinterjúban. Hozzátette: “a kinevezés joga a miniszterelnök hatáskörébe tartozik”.

Tény kérdése, hogy a NAv elnöke elkezdte kinevezése óta az oly áhított paradigma és szemléletváltást. Ő volt az aki szorgalmazta, hogy a nagy celebek ügyeit is szellőztessék meg, hogy lám lám a sztárok is próbálnak kibújni az adózás alól de nem megy nekik sem. Aztán egyéb hírességeket sem kimélt az adóhatóság. De a sportkluboknak sem kegyelmeztek, ha szándékosan hibáztak. Nem volt mutyi. Feltehetőleg az elnök asszony tmutatása alapján kezdtek el a NAv revizorok merészen álruhákba öltözni és lefülelni a csalókat. Nos ez is egyfajta sikeres paradigmaváltás volt. Hisz sok sok millió olvasó mosolygott azon, hogy és hogyan bukott meg. Aztán Andrée Goodfriend beszólt. Hogy jogosan vagy sem az most egy másik kérdés. Az azonban tény, hogy látványosan magára lett hagyva Vida elnök asszony. Próbálta magát védeni, de valahogy a kormányzati kommunikáció nem védte oly hevesen, mint máskor másokat. Így akadtak hibák de ez belefér, hisz ő NAv elnök, nem kommunikációs PR stratéga. Majd aztán ügye jól összeveszett s igen látványosan a két jó barát, a miniszterelnök és a Fidesz ex-pénztárnoka Simicska Lajos. s minden elkezdett megváltozni. S szép lassan minden Simicska ismerős, barát, volt üzletember, állami cégvezető kezdett kikerülni a Fidesz gépezetéből, a bizalmi státusokból. A legjobban tény kérdése Vida Ildikó bírta és bírja, hisz ő még ott van a helyén ő a NAv elnöke és bízzunk benne nem holmi két jó barát összeveszése miatt küldik el.