hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, hogy a NAV Bűnügyi Igazgatósága több cégnél is elrendelt vagyonelkobzást, amelyben érintett a Preventiv-Security is. Ezt a céget alapította 1997-ben a jelenlegi belügyminiszter éppen ezért, most ezzel az üggyel is támadják, jó sokan, de már lassan két évtizede semmilyen pozíciót sem tölt be  Pintér Sándor. Az pedig szerintünk nem bűn, ha valaki csinál egy céget és az utódai évtizedekkel később butaságokat tesznek. A biztonsági cég volt ügyvezetője egy volt rendőrtiszt úgy tudjuk gyanúsított de a bűnszervezetben elkövetett több mint 1,5 milliárdos költségvetési csalási ügyben érdekes módon senki sem került még csak őrizetbe sem, ami picit fura. Igaz Fideszes politikusokat sem tartóztattak le hasonló adócsalási ügyekben.

 

Az Esti Újság úgy tudja, hogy a több mint 1,5 milliárdos bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalási ügyben érintett Preventiv Security mellett 5 másik cég is érintett a fiktív számlázásokban a NAV nyomozói szerint. Ezen öt cégnél úgy tudjuk milliárdos értékben foglalt le különféle pénzbeli és más vagyont a NAV. Az ügyben érdekes, hogy több érintett cég vagy zuglói vagy épp ugyanabban az irodaépületben ténykedett, ahol a Preventiv Security, az Angol utcában. Azt nem tudni, hogy hány gyanúsítottja van az ügynek pontosan de feltehetőleg nem kevés. Azonban senki sem került őrizetbe és senki sem került előzetes letartóztatásba az adócsalási ügyben.

A NAV Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói szerint a fiktívszámlázás hierarchikusan épült fel, és a bűnszervezet konspiratív módon működött. Mondjuk a bűnszervezet fogalma ez .

Az ügy másik érdekessége, hogy a bűnszervezetet egy olyan Fejér megyei férfi irányította, akinek a cége gabonakereskedelemmel foglalkozott. Nos a férfi úgy tűnik céghálózatok működtetéséhez is értett igen jól, nemcsak a gabonafélék  termesztéséhez és vásárlásához.

Természetesen sokan elkezdték támadni a NAV nyomozás miatt a jelenlegi belügyminisztert Pintért Sándort is, mert a kilencvenes években, pontosan 1997-ben néhány egykori főrendőrrel együtt alapította az egyik érintett céget a Preventiv Security-t. Azonban vagy két évtizede semmi köze a cég működéséhez, tisztséget nem tölt benne a belügyér és így nem is tudhatta mi folyik a volt cégénél. Emiatt pedig ekézni a minisztert teljesen felesleges és egyben alaptalan támadás.

A Preventív-Security részéről egy Cz. Gábor nevű férfi, a cég egyik vezetője érintett, ezt az ügyvédje, Papp Gábor is megerősítette egy baloldali lapnak.

Papp Gábor hangsúlyozta, hogy ügyfele panasszal élt a gyanúsítás ellen, és a híresztelések ellenére őt nem vették őrizetbe, semmilyen kényszerintézkedést nem alkalmaztak vele szemben.

Cz.Gábor főrendőr volt korábban és gazdasági vezetőként is ténykedett a rendőrségnél. A Preventív vezetése alatt szárnyalt a közbeszerzéseken. Azt, hogy a cég mennyire lehet bűnös ebben az 1,6 milliárdos adócsalásban majd kideríti a NAV és az ügyészség. Az biztos a Preventív feltehetőleg nevetve betudná fizetni az okozott kárt és minden bizonnyal meg is teszik, hogy elkerülhessék a felelősségre vonást és a vádemelést. Amennyiben Cz.Gáborék megtérítik a kárt úgy a törvény lehetőséget ad arra, hogy elkerüljék a vádemelést.

Cz.Gábornak egy másik cége is, amely azért is érdekes, mert az a cége üzleti kapcsolatban volt a Dózsa György úti ámokfutó Mercissel a magát maffiózónak képzelő M.Richárddal. Állítólag Csepelen a hajléktalanok zaklatásában is közösen ténykedett Cz. cége és M.Ricsi emberei.

M.Ricsi  jó pár hónapja izgatja a köznépet, hisz jogsi nélkül vezetget, aztán drogos bulit tart, majd hivatali vesztegetésbe is bele keveredik, előtte pedig az ex- győri polgármestert lebuktató botrány videó ügyében is felmerült a neve, s így nem csoda, hogy az ügyészség megunta a kiskirályi packázást és, most nemrég dutyiba juttatta.

Így ez a kapcsolat is érdekes és egyben igencsak elgondolkodtató, hogy nem -e ő rántotta magával ezt a bűnszervezetes adócsalásos ügyet ? Persze mindez lehet csak a sok véletlen egybeesés műve és semmi más.

A NAV állítólag pár éve nyomoz az ügyben és tavaly decemberben, nem sokkal a karácsonyi ünnepek előtt, összehangolt akcióban rajtaütöttek az érintett mintegy negyven cég vezetőin.

 

(csákány)