hirdetés

Itt a nagytestvér. Mindenki videózva lesz. A Belügyminisztérium 2014-ben meghirdetett pályázata nyomán 463 önkormányzat 3,6 milliárd forintot kap térfigyelő kamerák telepítésére. tény, hogy sok helyen olyan silány és olcsó kamerák működtek, hogy a felvételeken szinte semmit sem lehetett látni, amely igy rengeteg bűntény nyomozását, felderítését akadályozta.

terfigyelo_kamerak

Számos településen már régebben megkezdték a közterületi kamerák kihelyezését, de azok különböző műszaki színvonalúak voltak – mondta Pogácsás Tibor államtitkár. A BM ezért úgy döntött, hogy támogatási rendszert dolgoz ki, meghatározta a kamerák műszaki feltételeit is.

Pogácsás Tibor szerint vannak ellenérvek, de az emberek többsége igényli a térfigyelő kamerákat. A BM által meghirdetett pályázat pedig tovább ösztönözte az önkormányzatokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.

Az államtitkár szerint a kamerák telepítésének évében mintegy 30 százalékkal csökkentek a közterületi bűncselekmények. A megfelelő minőségű kamerák felvételei pedig nagyban segíthetik a rendőri nyomozásokat is.

Hozzátette, ha a BM költségvetésében lesz tartalék, feltehetően idén is írnak ki hasonló pályázatot.